Skylake#4
Amikor majd haldoklunk, igazán csodálatos öröm lesz visszaemlékezni arra, hogy mennyit fészbúkozhattunk, és ennek keretében hogy kéjeleghettünk mások ostobaságán, milyen k*rva sokat kukkolhattunk, mennyi féigazságot vagy explicit hazugságot toltunk fel magunkról, és milyen k*rva sok szétcincált, és összességében, egészzé sosem összeálló, semmitmondó közlést ereszthettünk más hozzánk hasonló végtelenül boldog képernyőfüggő ember felé a messzendzseren.
Tényleg, életünk beteljesedése minden perc, amit a közösségi hálókon tölthetünk. A halálunkkal kapcsolatos legnagyobb fájdalom is az, hogy nem tudjuk kiposztolni a fészen (mert már fizikailag nem vagyunk képesek pötyögni azon a sz*jbab*szott érintőbillentyűzeten), és nem láthatjuk a posztunkra kapott szmájlikat, és szívecske-robbanásokat, akit szeretteink, de valójában tökmindegy milyen közönségünk küld felénk, a létező legőszintébben - nyilván.