Grifid71#49
Nem nem ezt mondtam, ha ezt értetted komoly szövegértelmezési problémáid vannak.
Ezek után inkább neked lehetnek mentális problémáid nem a "függőknek".
Mellesleg a szakmai viták azért vannak mert eltérnek a privát vélemények a szakmán belül, ismét baromságot nyomatsz.
Mivel láthatóan meggyengült a felfogó képességed most utoljára leírom hátha mégis sikerül felfognod miket írtam.
- Azzal, hogy a WHO betegséggé nyilvánította a játékfüggőséget, kinyitotta a kaput a sok suttyó politikusnak akik majd jól beszabályozzák azt amit nem kellene.
- Mikor felnőtt nagykorú emberekről beszélünk akik nem jelentenek semmiféle veszélyt és ezt az életformát választották SZABAD AKARATUKBÓL A SZABADIDEJÜKBEN. Kinek mi köze hozzá hogy mit csinálnak a szabadidejükben és milyen jogon nevezik őket betegnek?
- Majd jönnek a hozzád hasonló mindenki magánéletébe beleugató barmok és jól segítenek, tönkretenni mások életét.
- Felhoztad a kiskorúakat, akik nem maguknak vették amire rákattantak és még az ő esetükben sem zárható ki, hogy ez nem a közösségi életük része, ha valaki elbaszott valamit az a szülő, de majd jönnek a kéretlen segítők és jól tönkreteszik őket is.
- Véleményem szerint a játékfüggőség nem betegség, hanem egy tünet ami ráadásul nem egy betegség tünete, hanem azé, hogy vannak akiknél valami csúnyán félrement az életükben és egy virtuális világba menekülnek mert nem látnak kiutat, tehát legalább megpróbálják jól érezni magukat ha már szar az életük.
Te meg szimplán elmehetsz a picsába, ha nem érted meg amit mások írnak.