• asgh
    #35
    Amiről Te beszélsz az politika, a WHO pedig nem politikai, hanem egészségügyi világszervezet, azaz nincs befolyással arra, hogy mely állam milyen egészségpolitikát folytat, legfeljebb ajánlásokat tehet, amiket a politikusok vagy elfogadnak, vagy nem.

    Ugyanez a helyzet az adózással, stb. Semmi köze a WHO-nak ahhoz, hogy egy kormányzat mire milyen indokkal vet ki adót. Ha a játékokat megadóztatják arra való hivatkozással, hogy függőséget okoznak, akkor az az adott állam belpolitikai vitája és nem egészségügyi kérdés.

    Ami a gyámhivatalokat illeti: most pont Te érvelsz gyerekkel.
    A gyámhivatal ugyanis csak akkor érintett, ha egy kiskorú veszélybe kerül. Márpedig ha eluralkodik rajta egy függőség - azaz megbetegszik - és a szülei nem tesznek ellene semmit, akkor a gyámhivatalnak nem hogy joga, de egyenesen kötelessége, hogy megvédje a gyereket akár a saját gondatlan szüleitől is.
    Attól ugyanakkor nem kell tartani, hogy majd a gyámhivatalokba százával érkeznek a feljelentések, hogy a kölök a szomszédban sokat játszik, nosza vegyék állami gondozásba, mert ennél sokkal súlyosabb gyanúk esetén is tizenötször kivizsgálják oda-vissza, hogy a bejelentés valós-e, mennyiben orvosolható a probléma a családon belül és csak ha már minden más megoldást kimerítettek és a helyzet továbbra is kritikus, akkor jöhet szóba bármilyen kényszerintézkedés. A hazai viszonyokat ismerve sajnos néha még akkor sem, lásd a gyámhivatal szeme láttára halálra éheztetett és halálra vert gyerekekről szóló sztorikat.

    Azaz jelenleg pont nem azon kell aggódni, hogy a WHO hatására majd egyesek túlreagálják a témát és minden gamert automatikusan kényszerkezelnek, hanem fordítva: jó eséllyel azokkal sem történik majd érdemben semmi, akik saját maguk jelentkeznek, hogy gyógyítsák ki őket, vagy a gyereküket a játékfüggőségből.

    "Gipsz Jakab életét pedig eddig is kötelesek voltak megmenteni, ha félholtan fetrengett a gépe előtt, ennek semmi köze a függőséghez."

    Az életmentést természetesen kötelesek elvégezni függetlenül az életveszélyes helyzet kiváltó okaitól, azaz jelen esetben a függőségtől. A kialakult életveszélyes helyzet ugyanakkor a függőség egyenes következménye, azaz hiába mentik meg az életét, ha a függőségét nem gyógyítják, akkor rövid időn belül megismétlődik az esemény és akkor lehet, hogy késő lesz beavatkozni.
    Csakhogy ettől még senki sem veszi el a döntés jogát Gipsz Jakabtól, legfeljebb felhívják a figyelmét neki és a családjának arra, hogy betegségben szenved, aztán vagy hajlandó kezeltetni magát a józan ész és a családja rimánkodásának hatására, vagy nem.