• gforce9
    #39
    "Egyelőre sem pro és kontra nincsenek tudományos érvek a kaporszakállú létezésére"

    Nem is lesz, mert a tudomány ezzel nem foglalkozik a hívőknek meg nme kell bizonyíték. Emiatt hitkérdésen felesleges is vitatkozni. Szerintem.

    Egy dolog viszont tagadhatatlan tény: Ha az ember elért egy X szintre, hogy Y természeti folyamatot képes legyen tudományos alapossággal megvizsgálni, mindig az derült ki, hogy semmiféle felsőbb erő nem kell a működéséhez. A földi élet kialakulását egyelőre nem tudjuk érdemben vizsgálni. többmilliárd éves fosszíliákból marhanehéz kisilabizálni, de ebből még nem következik semmiféle felsőbb akarat. Az meg, hogy az első törzsi sámánok óta velünk van a vallás, nem következik belőle, hogy velünk is kell lennie kötelezően. Nyilván egy hívőnek szüksége van rá, de úgy általában véve az emberiségnek nem sok hasznára van, amit más módon vallás nélkül megoldani ne lehetne (karitatív dolgok stb.)

    A tudományos alapálláspont enm az, hogy Isten tette. Azt a biblia mondja. A tudományos álláspont az, hogy vannak elméletek, de mivel kellőképp még nem tudjuk vizsgálni a dolgokat így egyelőre nem tudjuk. Ennyi.