• gaszton421
    #28
    A 2017-es évben 19 (már realizált vagy nagy valószínűséggel az év végéig realizálandó) indításból 7 volt állami, (NASA, légierő, NRO), a jövő évi listán szereplő 33 (ami persze nem biztos hogy mind realizálódik) indításból pedig 11 lesz az, kb 2/3 a kereskedelmi indítás. Ettől persze még igaz hogy az első években sokkal nagyobb arányú volt az állam aránya, főleg a NASA részéről. Ezzzel viszont határozottal jól járt a NASA is mert mit tesz isten azóta az ULA is valahogy alacsonyabb árakat ad meg a megrendelőinek amióta van konkurencia.