Skylake#8
Annak idején, nagyon régen (meg lehet találni a neten), a dohányt általános, mindenre jó gyógyszernek tekintették. Nem sokkal később (lásd. pl. dohanymuzeum.hu) mindenkit igyekeztek azzal meggyőzni, hogy a fogyasztás (mai szemmel mértéktelen mennyisége) egyáltalán nem káros, illetve amit annak érzékel az user, az kiváltható „egészségesebb” dohánytermékkel, a fogyasztás mértékét egyáltalán nem kell visszafognia az usernek. Ezzel szemben mára eljutottunk oda, hogy míg régebben a csírák rajoskodtak a cigisdobozokkal, mára ezeket abszolút ciki elővenni, a prevenciót célzó undorító grafikák gyakorlatilag a felület 50%-át elfoglalják. Csak kijelölt helyen lehet egyre inkább. Régebben volt minden vonaton dohányzó kocsi, ahol vágni lehetett a füstöt. Ma nincs. Hosszú idő alatt társadalmi értelemben kitermelődött az, hogy ez a szokás nem előnyös. Mutatnád a mai dohányzással kapcsolatos szabályozást egy olyan embernek, mondjuk 20 talpast tolt el minden nap, az 50-es években. Nem értené, és nevetségesnek tartaná ezeket a dolgokat. Akkor még nem ért meg az idő arra amire ma.
Én éppen ezért nem aggódom nagyon a teljes más hatásmechanizmussal rendelkező, de erre fogékony (lekileg éretlen, alacsony önértékeléssel rendelkező, kompenzálni kívánó, pszichésen instabil, stb.) személyek számára digitális drogként ható közösségi oldalakért. Ez a korszak ma, és a jövőben szerintem arról szól, hogy az emberek a Földön megtanulják, mely emberi kapcsolatnak van valódi értéke, és melyek ezek az értékek. Épp itt az ideje. Erre a társadalmainkat, és benne az embereket (fogékonyságuknak és érdeklődésüknek megfelelően) olyan technikai megoldások fogják egyáltalán nem szándékoltan megtanítani, amelyek megteremtik a mindig együtt levés illúzióját, azonban annak részleteinek sematizálásával, emocionális neutralizálásával (metakommunikációra nincs lehetőség) és technikai tényezőkké valamint mennyiségekké tételével. (Hány ismerősöm van, mennyien írtak rám, hány lájkot kaptam, miért ilyen emojit rakott a messenger-be, stb. stb.) Ahogy a fantáziát is megöli a túl tökéletes grafika és játékélmény, így az hiányozni fog, viszont nem lesz kielégíthető egy olyan szellemi termékkel, ami ugyanúgy hiperrealisztikusra van feltolva, úgy a valódi összetartozás-érzetet is kilúgozza, szükségszerűen telefonkönyv-bejegyzés szintűre redukálja, ha valaki a másokkal való kapcsolatát egyenlőnek tekinti azzal, hogy ez a kapcsolattartás szinte kizárólag e kényelmes és hiperhatékony felületen történik esetében. Ennyi a történet. Így a közösségi hálózatok miatt sokak által érzett feltételezett leromlás e emberi kapcsolatokat jellemző tényezőkben éppen azt fogja eredményezni, hogy társadalmi értelemben és egyénileg egyaránt le lehet érni a dolgok mélyére. Sokaknak nem fog sikerülni, de a lehetőség mindenkinek adott, noha nem mindenkinek egyenlő módon. Vannak, akik esetében ez megtörtént (pl. slow mozgalmak), mások esetében meg nem fog megtörténni – csak le lesz nyomva a dolog pszichoaktív anyagokkal, meg zárt intézményekkel, ez a másik véglet. Általában felállni és változni bármilyen dologban csak akkor lehet, ha az adott dologban elérsz arra a számodra annak tekinthető mélypontra, ahol ráeszmélsz: ez így nem mehet tovább. És itt nem csak az explicit addikciókra gondolok, hanem bármilyen hétköznapi döntésre, amely életviteled meghatározott részének teljes átalakítását teszi szükségessé valamilyen okból. Mindig a hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka – erre is ez vonatkozik. Épp csak azt nem tudjuk, hogy mikor van hajnal.