• Skylake
    #31
    Látom, nem megy az olvasás. Oké, akkor szájbarágósan: nem azt akarom kontrollálni, hogy az agyzsírtolulás nevű kórképem esetében, az agyzsírtolulási együttható kimérésére szolgáló vizsgálatot elvégezzék vagy sem, illetve azt sem, hogy az agyzsírtolulás kezelésére az „A” gyógyszergyártó „Bumburnyin” nevű készítményét, vagy a híres, és piacilag is k*rvára sikeres generikumot, a „Leszarom” tablettát írják fel nekem. Hanem azt, hogy e kezelési folyamat részeként, az EESZT-be kerülő adatok felvitelét, annak megkezdésétől kezdve, az adatok megtekintésén, és felvitelre engedélyezésén keresztül hagy legyen a legilletékesebb fél, a páciens autorizációjához kötve – amennyiben erre egészségügyileg alkalmas. Illetve rendelkezni tudjak arról, hogy az egyes korábbi kezeléseim, mint folyamatok, egyenként, és ki számára, hogyan ismerhetők meg egy esetleges következő kezelés során. Ez az elv pedig semmi más, mint a nem propiretáris operációs rendszerek és szoftverek kiterjedt jogosultság-kezelésének logikai megfelelője: e rendszerek esetében a felhasználó van a középpontban – említeném itt az a fajta extenzív log-olást, amihez képest mindaz, ami a Windows-ban van például, egy nevetséges habverés. Épp úgy mint az opensource szoftverek esetében, az egészségügyi kezelések esetében is, - bármit is gondol erről ma a drágalátos egészségügy, a páciens van a középpontban-, és mivel a folyamat kimenetele őt érinti a legteljesebb mértékben, testileg és lelkileg, hagy legyen már ennek megfelelő, azaz ezzel arányos ellenőrzési és autorizációs lehetőség a kezében! Ha már ez informatikailag lehetséges, márpedig, ahogy látom, lehetséges!