• NEXUS6
    #1
    "Azonban az biztosra vehető, hogy a gépelés és a különböző kezelőmozdulatok eltűnnek majd, s helyettük elterjed a beszédvezérlés. Mindez azt vonhatja maga után, hogy a műszerfalon lévő kapcsolóknak is búcsút inthetünk, a beszédvezérlés ugyanis egyszerűbb és biztonságosabb."

    Hát ezzel vitatkoznék. Amikor beszéddel kell vezérelni akkor ugyan úgy le kell fordítani a cselekvést szavakra mondatokra, ugyan úgy mint amikor beírunk/menüből keresünk valamit. Ez a megértés, átfordítás, megfogalmazás a konkrét feladaton, cselekvésen túl is elvonja a figyelmet.
    A manuális fizikai kapcsolók működtetése nem követeli ezt meg, ezáltal automatikus, kézségszintű bonyolult műveletek végrehajtására nyílik lehetőség. Pl. váltás. Nem mondja végig az ember magában elötte, hogy most akkor fölváltok, de elötte benyomom a kuplungot, mozgatom a váltókart, felengedem a kuplungot, kísérem gázzal. Klíma, rádió, akármi dettó.

    A manuálisan működtethető funkciók olyan lehetőséget jelentenek, ami nem vonja el jelentősen a figyelmet, ezt egy karattyolós félreértős számítógéppel helyettesíteni pont ugyan annyira, lenne veszélyes, mint hogy mindent fölraknak egy tapiképernyőre fizikai gombok, kezelőszervek nélkül.