• Nemzsidó
    #10
    A cikk címe pontosan fogalmaz, nem félreérthető.
    A csimpánzok evolúciójában bekövetkezett "kettéválás" valóban Afrikára vonatkoztatható. A félmajom, a negroid jegyeket viselő majomember/előember vonalak itt alakultak ki, majd ugyanitt haltak el.
    Az emberi faj, ezen belül is az "európai fehér ember" megjelenése pedig Európához és észak Ázsiához köthető, ha a modern embert csak néhány ezer évesnek feltételezzük. Itt nem tudni milyen majom élhetett, de véleményem szerint az u.n. fehér embernek nincs köze egyetlen majomféléhez sem, s véleményem szerint nem az afrikai vonal fejlődött, hanem az europoid genom károsodott, korcsosult el a mai elfogadottal ellentétes irányba haladva.
    De valóban élhettek párhuzamosan, ugyanazokban a korokban emberek, emberszerűek, emberszabásúak, s ezek keverékei.
    Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy Európa viszonylag későn vált ember által lakhatóvá. Utalhatnék itt a Piri Reis féle térképekre, különféle eposzokra, ahol a Föld még másképp nézett ki, más éghajlattal, más életfeltételekkel, körülményekkel rendelkezett. Mikor még az Antarktisz kontinens jégmentes terület volt, s erről az előbb említett nagy pontosságú térkép is tanúskodik. Eszerint az Északi- és Déli pólus a maitól egészen eltérő helyen leledzett, ami a globális éghajlati, föld- és vízrajzi eltérések miatt az ember kialakulási helyét/helyeit, s elterjedésének lehetőségeit is nagyban meghatározta.
    Tehát a hely, és az idő is valójában ismeretlen. Így még az sem zárható ki, hogy több tízmillió évvel ezelőtt humanizálódtak elődeink, s az afrikai csimpánz-verzió csak kései mellékága az emberi fejlődéstörténetnek.