• Agyturbinikusz
    #17
    Egy kis izelito arrol amit irtam:

    https://ipon.hu/elemzesek/eloszor_hoztak_letre_idokristalyokat /3113

    A lenyeg amit VAjZY irt a kvantum elmeletrol

    Ha azt megerted akkor erted mirol beszelek

    "Tökéletesség létezhet az idő oldaláról (elemi egységek periodikussága, a történés meghatározója), a tér oldaláról azonban már egy kicsit kaotikusabb a kép. Rengetegféle erő van hatással egy-egy (ti.minden) objektumra, mezőre, s maga a hatás bekövetkezése lesz ezen erők eredője, azaz, amit mi látunk belőle (ahogy a mi nyelvünkre fordítjuk ezt a jelenséget), a meghatározottság. Holott szinte semmi nem meghatározott a valóságban, a diszkrét értékek megléte is hullámtulajdonság. (Lásd: honnan tudom a változást, ha a mérőeszköz is torzul vele) Ugyanakkor az az egy dolog ironikusan állandó, ami mindent mozgásba hoz, a változás.
    Ezen felül ne felejtsd el, hogy kvantumbirodalomban gyökeresen más "nyelvet beszélnek". A problémát a keretbe foglalásunk és a független mérés lehetetlensége okozza számunkra. (De ez ettől még nem ellentmondás, csak látszólag!) Ez a mi tapasztalati nyelvünk és egyben "hiányosságunk", nem a valóság ellentmondásossága:
    Önmagában nem értelmezhető semmi, csak viszonyítással --> minimum két dolognak, állapotnak kell léteznie a világon ahhoz, hogy létezőről, megnyilvánulásról, történésről - azaz időről - lehessen beszélni. Másképpen megfogalmazva: nem értünk a kvantumok nyelvén, nem vagyunk képesek akként működni ezen nagyságrendünkben, de másképpen kölcsönhatásba tudunk kerülni velük, illetve fel tudjuk ismerni, hogy bármennyire is sérti az ösztönös intuíciótudatunkat, el vagyunk lehetetlenülve attól a fajta tapasztalástól, hogy 1-1 dolgot önmagában vizsgálhassunk. Ezért omlik össze a hullám is, és határozódik meg végül. Ha nem tenné, nem tapasztalnánk semmit, hiszen nem különböztettük meg, nem izoláltuk minden mástól.
    A kvantumrészecskék (és az ő nyelvük) azonban képesek ezekre, a számunkra lehetetlen, így aztán elképzelhetetlen dolgokra is. Szuperpozícióban léteznek (önmagukban, meghatározatlanul és meghatározhatatlanul) mindaddig, amíg erre valamilyen eredő erők nem hatnak. Ilyen szempontból az elemi építőköveink sokkal "tehetségesebbek" nálunk, hiszen felül tudnak emelkedni a meghatározottságon, (igen/nem) keretben foglalódáson, (amik ugye az emberi tapasztalás, gondolkodás alapstruktúrái) és minden diszkrét, felfoghatatlanul precíz tulajdonságaik ellenére is maga a "hiba", az állapoteltérés okozza a "létbe robbanásukat", az események megtönténté válását, a megkülönböztethetőség jelenségét, végsősoron, az időt.
    Tehát a vonatkoztatási rendszer(ek) és az eredő erők állandó megléte és komplementer-viselkedése a történések, események elindítói. Statikus dinamika.
    A Világegyetem vonatkoztatási rendszere a tér, az eredő erő pedig ugye maga az esemény milyensége. Kaotikus, mindenféle erők egymásra hatása a kód, az esemény a kifejeződés, az élet analógiájára.
    Merthogy maga az élet kialakulása is (természetesen a lokális kialakulás mellett érvelő elméletekben) a vak eredő erőknek köszönhető.
    Ezért fog akkor is legurulni sokmilliárd év múlva a labda a hegytetőről a gondolatkísérletben, ha a kvantumhatásokon kívül minden más erőhatást kiszűrünk.

    A szimmetria és a tökéletlenség eléggé axiomatikus, komplementer fogalmak. Alapvető jelenségek, ezért ezekbe foglalandóan értelmezhető csak minden egyes fizikai jelenség. (Számunkra, ha már keretrendszerekbe vannak kényszerülve a kognitív struktúráink. )

    Azért "kénytelen" sérülni a tökéletes szimmetria a folyamatokban, hogy az az adott jelenség megtörténhessen, létezővé, megtörténtté váljon. Ugyanis ha mi nem megyünk oda, és képezünk vonatkoztatási rendszert (megmérjük), akkor megnyilvánulás híján fel sem fogunk semmit, mert nincs mit, hiszen nem történt semmi. (Bocsánat, semmi történt
    A modell éppen a valóságot fedi, ezért is lehet olyan, amilyen. Emberi gondolati apparátussal operálva ellentmondásos, értelmetlen, keretnélküli. Azonban mi a kvantumok aspektusaira vagyunk kíváncsiak itt elsősorban, és az efelé irányuló kíváncsiságot nem nyomhatja el az, hogy keserű szájízzel próbáljuk a mi nagyságrendi- és gondolati struktúráinkba tuszkolgatni a szubatomi eseményeket. Csak azért, mert intuitíve "nem hihető".
    Az ember nem győz rémüldözni, ha nem ő regnál valamit (ti. itt: a gondolati struktúrák univerzálissá erőltetésével), így aztán elfogulttá és hiteltelenné is képes válni, ha az a tét, ki legyen a főnök, és azt hiszem, ennek felismerése segített a legtöbbet a kvantummechanika megértésében ÉS elfogadásában az aziránt kicsit is komolyabban érdeklődő, tökéletlen, esetlen emberekben.
    "