• NEXUS6
    #37
    Egyetértek, némileg más aspektusból vizsgálva a szitut a köv a véleményem:
    Egy állami ügynökség a politika megrendelésére leveszi a korábbi kormányzat politikáját támogató anyagokat. Erről van szó. Egy kormányzati ügynökségnek ugyanis a kormányzat politikájával összhangban levő anyagokat kell felraknia.

    Nem az igazságot próbálják eltüntetni, hanem azt az anyagot, amivel egy adott gondolkodásmód felé terelték az embereket kicserélik egy másikkal, mert az emberek döntésének megfelelően a kormányzat is változott.

    Az hogy ez történik nem bizonyít semmit, hogy pl Trum hülye, gonosz, vagy alkalmatlan arra, hogy elnök legyen. Ugyanis, amikor esetleg 4 év múlva a Demokrata párt jelöltje foglalja el az Ovális irodát ugyan ez fog lezajlódni.

    Azt mondják, hogy Trump gyak meghekkelte a választást, mert illegális módon befolyásolta az emberek véleményét. Az vajon, amikor a sajtó nem tényt közöl, hanem minősíti pl ezt a legutóbbi elnöki akciót, akkor azzal nem illegális módon hangolja az embereket, amikor a tényt és az álláspontt összekeverjük, és a nekünk nem tetsző eseményt az igazságon esett bűncslekményként tálajuk. Hol a sajtó függetlensége ilyenkor?
    És ez a jelenség általános volt az egész elmúlt egy évben lezajlott kampány alatt. A sajtó egyöntetűen savazta az egyik jelöltet, és ezt a legnagyobb kiadók végül el is ismerték, de aztán nem sok változik.

    Obama, amikor bakizott a beiktatásakor, akkor nem volt hülye fasz? Amikor Nóbel-békedíjat kapott olyanokért, amit csak megígért, de soha nem tett meg, akkor nem volt hazug? Amikor béke helyett további konfliktusokat hozott, amikor a kínaiakkal szembeni egyik legfontosabb stratégiai szövtségesét elvadította, akkor nem volt belülről fakadóan rosszindulatú?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.01.30. 10:59:20