defiant9#84
Az állításom nagyon egyszerű és logikus.
Az egész civilizáció kialakulásának az teremtette meg az alapját hogy fegyvert kezdtünk el használni.
Enélkül nem hódíthattuk volna meg a nyílt térségeket, a fás területek limitált erőforrásaira korlátozódott volna az életterünk.
Egy ugyanilyen egyszerű mondat lenne az indoklás rész cáfolata, ez azonban nem megy.
Nem véletlenül, ha bármelyikőtöket kiraknám a korabeli szavannára ahol a fele vadvilág őt akarja megenni a másik felét meg ő látja tápláléknak azon kezdene el agyalni hogy mivel is tudná feljavítani ezen élőlényekhez képest szánalmasan gyenge erő/sebesség/sebzőképesség képességeit. Elkezdene fegyvert keresni/készíteni.
Te legalább addig eljutottál hogy az indoklásnak cáfolata lenne az ha a ruha lett volna az első találmány. Erre azonban nem volt szüksége szőrös barátainknak, a földön ugyanolyan meleg volt mint a fákon, a szőrzetük sem tűnt el egyik pillanatról a másikra(akkoriban még valamelyes melegebb is volt a bolygó mint ma). A ruha esszenciális feltétele viszont az északabbra vándorlásnak, de ez egy későbbi történet.
A hiba amit sok itt kommentelő gyenge képességű elkövet az hogy az állításba belelátja azt is hogy a katonai kutatás általában fontosabb mint a polgári, noha ez nincs benne. Mi a fontosabb a házhoz az alapja vagy fala? Nem igazán eldönthető, de ettől igaz hogy alap nélkül nem áll a fal. Mivel az alapállítás belelátott 'üzenetét' nem tudják sem elfogadni sem cáfolni ezért frusztrációjukat a poster személye ellen fordítják, ebben nincs számomra semmi új, többször megtörtént és ezután is megfog, nem tudják átlépni saját korlátoltságukat.