• TokraFan
    #27
    Nem túl ütős érv, hiszen ez a sok baromság már akkor terjedni kezdett, amikor még nem is nagyon volt net! Emlékszem én még az 1992 körüli Amway és egyéb MLM ámokfutásra, csak jelzem, hogy akkoriban az A-nak több, mint 1 millió birka követője volt, ma van kb. 30ezer. Vagy amikor a 80-as évek elején egy egész ország szentül hitte, hogy a Gellért-hegy blecsúszik a Dunába, mert egy Japán tudós ezt jól megmondta!
    Oda akarok kilyukadni, hogy a hülyeség mindig is jelen volt, és a normál médiák korában is tudott tömegesen terjedni. Persze sajnos, hiszen épeszű ember nem örült ennek akkor sem és most sem. De kár lenne ferdíteni a kérdésben, és olyan kijelentéseket tenni, mint ha ilyesfajta hülyeség kizárólag a net miatt létezne.