• HUIrnok
    #48
    Hihetetlen, hogy egy-egy személy milyen hangvételt képes megütni! Attól még, hogy internet előtt vagyok, az engem, de mást sem jogosít fel arra, hogy ilyen pocsék formátumú viselkedéssel megpróbálja leordítani a másikat, mert az másképpen fejezi ki magát egy vagy több téma esetében. Mint mondjuk egy-egy fórumtárs, aki a betűharcot szereti...

    Magam az ilyesmit nem támogatom, ezért én itt be is fejeztem. Sőt! Még egy-egy szó erejéig kifejtem, hogy én mit támogatok.

    A gazdaság jelenlegi formája, ami itt Magyarországon egy fejlödő/taposott piacgazdaság, ahol nagyon magas azok aránya, akik ebben a formában dolgoznak. Ebbe benne van egyaránt a fekete-szürke-fehér gazdaság hármasa. Akár az alapjövedelem köre is, vagy más szociális ügyet éríntve azt látom, hogy csak az AJ, ami így egy kerek társadalmi kiegyezésként szerepel lehetne a legjobb megoldás, amihez pusztán születési jog hatalmazná fel a Magyar emberek ellátását. Ami külföldre exportálva is bevezethető lenne. Oda-vissza jelleggel.

    Idealizált lehet az elképzelésem, de legalább én felvállalom ezt mások előtt. Ezért is tudnám gondtalanul folytatni azt, ami nekem a környezeti teher csökkentését és az értelmetlen dolgok mellőzését takarja.

    Én tudtommal nem fogalmazok érthetetlenül, sem ellenségesen, ezért nem is értem azt, hogy miért kell így vélekedni arról, amit magam is kutattam/kutatni akarok még. Ezért tudok róla csak beszélni, mert sikerült benne elég tapasztalatot is szereznem.

    És igen! A netikett betartása számomra a civilizáltság egyik formája, ezért is én befejezem itt az értelmetlen HSZ halmozást, mert ezzel sem én, sem a nemzet nem jut előre.

    Köszönöm a figyelmet!
    Utoljára szerkesztette: HUIrnok, 2016.12.14. 15:16:29