physis#15
A dolog logikája nekem is tetszik, egy logikai fokozati lánc bemutatása. Viszont az általam legérdekesebbnek és legértékesebbnek tartott kiberzaklatás-ügyeket épp ezek közül egyik sem fedi le. A lista szerintem túl vegytiszta, márpedig a lényeg számomra épp azokban az ügyekben van, ahol a tiszta netes zaklatásba idegen elemek kerülnek.
A számomra legfontosabbnak tartott esetek azok, amelyekben elmosódik a határ
1) állam, és magánközösség között
2) online és fizikai erőszak között.
Pl. elképzelt példa, de valós esetek elemeit sűrítve: huszonéves blogger ír valami témáról a blogján. Ő maga egy tradicionálisabb vagy harmadikvilágbeli országban él, és fő törzsközönsége is onnan származik. A téma valamiért különösen érzékeny (pl. férfi-nő kapcsolat, vagy az ország egyik történelmi tagédiájának egy szokatlan szempontú elemzése, vagy valami ilyesmi), szóval kényes téma vesz elő, ami abban az országban vagy helyi közössögben tabu, vagy történelmi okok miatt feldolgozatlan, feldogozhatatlan, nem szakmabeliekből csak indulatokat tud kiváltani.
Szóval tegyük fel, rosszul sül el a blogger cikke, beindul egy tömeglélektani láncreakció. Mi a bajom ezzel? Az, hogy az általam érdekesnek talált ügyekben kb. ez ilyen lefutású volt (több ügyet próbálok sűríteni):
Először csak saját oldalán szidják, aztán más honlapokon át is szidják, aztán rákerül valami helyi tematikus napiszar vagy kurucinfoszerű oldalra, aztán virálissá válik a dolog, itt már elég széles a kör ahhoz, hogy legyenek köztük bennfentesebb ismerősök is, akik magánéleti adatokat is ismernek, aztán kikerül a telefonszám, ,,látogatók'' érkeznek a munkahelyre, informálisan tömegnyomás éri a munkahelyet, jönnek a (szerintem általában rövidlátó szempontok alapján felfogott) üzleti-piaci szempontok a főnökség részéről, ,,el kell búcsúznunk, nem miattad, én megértelek, de rajtad kívül még tucat embernek kell kenyeret adnom'', kirúgja a magánemberként egyébként jóindulatú főnök is, stb.
Sajnos az öngyilkos ügyek közt ma már nemcsak gyerekek meg labilis lelkűek vannak. Egyébként a Kurucinfót sem a közéleti írásai miatt utáltam, hanem mert magánéleti, ,,tettleges'' profilja is volt: rászálltak kamaszokra is, ráadásul olyan ügyekben, ahol később maguk is elismerték, hogy az adott ügyben tévedtek, és nem is az adott kamasz volt benne a cikkükben tárgyalt bűnügyben. Zavart az is, hogy az ügyek offline szférába is bele tudtak gyűrűzni, magas ,,penetrációjuk'' volt, könnyen elérték az osztályközösséget, ismerősöket.
Ám engem ezentúl érdekel még valami más is. Kissé pontatlanul úgy is mondhatnám, hogy a dolog ,,közjogilag'' is érdekel. Hol húzzuk meg a határ aközött, hogy egy közösséget államnak tekintsünk-e vagy sem?
1) Kína pl. nyilvánvalóan állam. Ha Kína kampányt kezdeményezne egy blogger ellen, és ezáltal rettentené el attól, hogy kényes témákban bloggoljon, az nyilván állami beavatkozás tartanánk, a szólásszabadság korlátozásának.
2) De pl. az Iszlám Állam nem elismert állam, legfeljebb gyakorlati téren megnyilvánuló államszerű vonásai miatt említik a híradások néha ilyen kontextusban. Mindezzel együtt, ha az Iszlám Állam lenne képes virális kibertámadásokkal célzottan megfosztani embereket munkahelyeiktől, valószínűleg még ezt is valamiféle félig-meddig állami jellegű támadásnak tartanánk a szólásszabadság ellen.
3) Ezek még viszonylag tiszta megítélésű esetek lennének, de haladjunk tovább lejjebb a skálán. Mekkora informális hatalommal kell rendelkeznie egy közösségnek ahhoz, hogy államnak tekintsük? Állam-e a szicíliai maffia? Állam-e egy nagyobb, országos vagy kontinensnyi ismerettségű hate-oldal? Ha egy országos hate-oldalnak horgára akad valaki, és elég erős virális kampányt tudnak ellene folytatni ahhoz, hogy az illető elveszítse a munkáját, az állami önkény, vagy csak magánjellegű ügy?
Politikailag ezek a kisebb közösségek nyilvánvalóan nem államok. De antropológiai, szervezeti értelemben igenis ezeknek a közösségeknek is ,,törvényeik'' vannak, és ,,végrehajtó hatalmuk'' is lehet, ha elég jól elérik tetszőleges ember magánköreit. Számomra nagyon is felvetheti a dolog azt, hogy az ilyen ügyeket is a szólásszabadság valamiféle kvázi-állami veszélyeztetésének tartsuk.
Szerintem abszolút szólásszabadság a XXI. században már nem létezik, legfeljebb valamiféle trade-off függvény, amelyen meg lehet keresni egy többé-kevésbé optimális ,maximumot''. Ha nem fogadjuk el, hogy a képzelt, de valóselemeket sűrítő Szing-Szang Mao Csang bloggernek még a leghagyományőrzőbb kelet-ázsiai közössében is joga van bloggolnia a férfi-nő viszonyról, anélkül hogy utána ,,hívatlan látogatók'' érkeznének a munkahelyére, és a főnöke a saját meggyőződése ellenére, csupán kampánynyomásra kirúgja, a lakóhelyén meg ismeretlen rosszarcok jelenjenek meg. akkor paradox módon éppen megtagadjuk a szólásszabadságot. A kiberzaklatás-ügyekben épp ezek a ,,kevert'', nem tisztán netes ,,hozadékok'' a fontosak. Lehet, hogy tökéletes szabályozás nem létezik, de olyan lehetséges, amely többé-kevésbé a maximumot tudja nyújtani.
Épp ezért nem utasítom el kapásból ezeket a cikkben említett közéleti német vitákat sem: amíg demokratikus kontroll mellett mennek a viták és a lépések, addig én elfogadom, hogy a szólásszabadság XIX-XX. századi fogalma már halott, a XXI.században elmosódik a határ net és offline világ, állam és kisközösség között. Az érdekel engem, hogyan lesznek képesek a németek a maximumot kihozni ebből a trade-offból, és a lehető legjobb szabályozást kialakítaniuk.