gaszton421#11
Valóban ostobaság lenne de nemzetközi szerződések szabályozzák hogy ha egy űreszközt használaton kívül helyeznek akkor biztosítani kellene a biztonságos megsemmisítését vagy tartós pályára helyezését. Tehát nem hagyhatják a sorsára. Egyszerűen kell találni neki 2024 után is hasznos funkciót, csak magára hagyni nem lehet, pár éven belül a nyakunkba szakadna és nem biztos hogy lenne akkora szerencsénk vele mint a Skylab-bal, egyrészt mert sokkal nagyobb, másrészt mert a bonyolult alakja miatt a széttöredezése is nehezebben kiszámítható. Ha valaki átveszi annak rendszeres járatokkal személyzetet kell rá szállítania, utánpótlást, üzemanyagot a pálya fenntartásához. Ez sok pénz, sok indítás, és sajnos kicsiben nnem éri meg. Amikor még csak 3 fő volt az állomás állandó legénysége sok kritikát kapott mert a munkájuk csak kis része volt tudományos kutatás, a nagyobbik része az állomás működtetésével kapcsolatos ellenőrző, karbantartó munkák voltak. Azóta már többen vannak és sikerült bizonyos munkákat automatizálni és ez csökkentette a személyzet terhelését, de így is értelmetlen lenne ki létszámmal üzemeltetni.
Az elképzelés hogy elég lenne akár nyomás nélkül is ott hagyni raktárként téves, a belső berendezések nem arra vannak tervezve, gyakorlatilag használhatatlan lenne mikorra szükség lenne rá és újra nyomás alá kéne helyezni, például az összes LCD kijelző tönkremegy ha megfagy., a létfenntartó rendszer vagy a hűtés is optimális nyomást igényel a működéshez. Ezek a rendszerek egymásra épülnek, folyamatos működtetés nélkül hamar teljesen tönkremennek.