• gaszton421
    #3
    Valószínűleg rossz helyen néztem de a 30 sikeres Vénusz expedíció nem igen jött össze nekem, úgy számoltam 40-ből 18 volt sikertelen. A mars expedíciókból valamivel nagyobb százalék volt sikertelen e a tervezett szondák céljai és módszerei szélesebb skálán mozogtak, talán ez is közrejátszott, A Vénusz esetében a jórészt ugyanolyan Venera szondák sikerei sokat lentítenek a statisztikán, ha a Marsnál is sorozatosan ugyanolyan (már korábban bevált) konstrukciókat küldöznének talán jobb lenne az arány. másik eérdekes különbség hogy a vénuszhoz 1989 és 2005 között egyetlen szondát sem indítottak, ugyanakkor a Mars esetében ebbem akorszakban, föleg a 90-es években indított szondák meglehetősen sokat rontottak a statisztikán, 1988-1999 között 3 sikeres és 8 sikertelen Mars küldetés vot. ezek nélkul az arányok nagyjából azonosak. Nem tudom miért de ez az időszak eléggé lehangoló volt és sokat beszélgettünk róla baráti körben hogy vajon miért. Talán szerepet játszott ebben az is hogy jellemzővé vált a programok többszörös csúszása is, az elkedvetlenedett kutatók távozása az adott programtól.