• AcsMarci
    #5
    Azért az elég szánalmas, hogy rögtön a játékra fogják a dolgot, hiszen Pest pl. az emberek minimum 1/5-e telefonnal a kezében járkált már eddig is, általában üzenteket írogatva gyakran fülesen zenét hallgatva, úgyhogy még egy fülsüketítően szirénázó mentő elé is képesek kimenni.
    A játék ötlete amúgy nagyon jó, a kivitelezés egyszerű, de legalább sok telefonon elfut majd.
    A helyenkénti rossz közbiztonságról nem ez a játék tehet, az a helyi rendőri erők felelőssége. Ugyanúgy kirabolhatnak telefon nélkül is, vagy csetelve , és be is tévedhetsz ismeretlen helyekre (főleg ha amúgy is ott vagy).
    Ami pedig a játék lényegét illeti, a geocaching rendszerére épül, vagyis kivisz a szabadba. Szerintem inkább ilyen játékokat játszanak a gyerekek/felnőttek, minthogy egy sötét szobában nyomkodják a billentyűzetet vagy valamilyen más beviteli eszközt.
    A geocaching-et rengetegen "játsszák" a világ számos pontján, pedig az lényegében csak annyi, hogy megkeresel egy fontosabb ponton (értsd:műemlék,kilátó,szobor,hegycsúcs,stb.) elrejtett ládát (ehhez van egy komplett térkép a neten), amihez van pár jel, és egy gps koordináta, a benne található papírra felírod a neved,leírod róla a kódot, és feltöltöd a weboldalán a profilodba. Persze ehhez lényegesen pontosabb gps ajánlott/kell mint ami az átlagos telefonokban, vagy GPS készülékekben megtalálható.