• gaszton421
    #6
    Az SRB esetén az újrahasznosított verzió pontosan 80%-ba került az új példánynak, az űrrepülőgép programban évi 4-10 alkalommal repültek. Ha az SLS valaha elkészül akkor sem éri el ennek a frekvenciának a töredék részét sem. Maximum évi egy-két start várható vele, nincs semmi olyan program kilátásban ami növelné a kihasználtságát ezért az újrahasznosított gyorsítok miatt fenntartott logisztka, (hajó a tengerből kihalászáshoz, szállítás stb.) teljesen kihasználatlan lenne. Ez az egész program átka. nincs hozzá hasznos teher amivel igazán ki lehetne használni.
    A spacex esetében más ahelyzet: egyrészt rafináltn megoldották hogy csak ugyanazt a hajtóművet használják első és második fokozatban, másrészt az erősebb hordozórakétajuk a Falcon heavy szintén ugyanazokat az elemeket használja minimalis módosítással, emiatt mindent sokkal nagyobb szériában kell gyártani emiatt gazdaságosabb. Az SLS, gyorsítórakétái szilárd üzemanyagot használnak, a központi egység az STS programból megmaradt használt hajtómüveket (eredeti elnevezés SSME-Space shuttle Main Engine, most RS-25 néven emlegetik) ennek egyszerüsített, módosított verzióját 2020 után tervezik elkészíteni, az esetleges Block 1A és Block 2 verzióhoz pedig a harmadik fokozatba kölönböző RL10 és J2-X hajtóműveket, gyakorlatilag szinte minden startkonfiguráció külőnbözni fog a többitől tehát szintemindegyik prototípus. a mostani 5 szegmensbol álló SRB gyorsítófokozatot szintén le szeretnék váltani a későbbiekben és jelenleg 3 különbőző helyettesítő megoldás van a tervezetek között kettő folyékony űzemanyagot használna (mellesleg az egyik a Saturn V rakétál F1 hajtóművének továbbfejlesztett verzióját) , úgyhogy az űrbe küldött éles használató SRB-b5l optimista verzió szerint sem készül több mint 10 darab a lecserélésük előtt. Emiatt az egész rendszer fejlesztése bődületes pénzekbe kerül, mstanra úgy nézki hogy az első kísérleti starik kb 15-17 miliárdot költenek el rá és mikorra elkészűl a teljes fejlesztés amivel már igazi bolygóközi felderítő utakra mehetnek az űrhajósok, kb 30-50 miliárd lesz a számla. Eredetileg úgy tervezték hogy 500 millióba kerűl majd egy start a mostani becslések 1-1,2 miliárdról szólnak.
    A Spacex néhány éve tett egy üzleti ajánlatot a NASA-nak hogy fix 3 miliárdból kifejleszti neki a teljes hordozórakétát a kért paraméterekkel, úgy hogy a startok ára nem haladja meg a 300 millió dollárt 150 tonna hasznos teher mellett. Ezzel egyáltalán nem foglalkoztak. maradt a munkahelymegtartó program.