ubalaz#4
Hát cimbi, a helyesírásod annyira pocsék, hogy még én is szégyenkezve olvastam... Emellett az érveid sem túl jók. Először is nem gagyi márka, és a minőség volt amivel befutottak. A meghívók azért kellettek, mert kicsi cégként nem tudták felmérni az igényeket, és nem akarták, hogy a készletek a nyakukon maradjanak. A kamera valóban fura méretű, de ez azért vállalható. Főleg ha az ember vesz rá egy védőtokot. Van szerencsém ismerni az ez előtt megjelent típusokat és biztosíthatlak, hogy 4000 mah-s akku nem fért bele egybe sem Sejtelmem sincs, hogy honnan vetted ezt a marhaságot. Lehet, hogy nem is erről a gyártóról vannak téves információid? A stock android felvetésre hungi kolléga már reagált. Az ennyit megér elképzelésed igen érdekes. Mondanál kérlek ilyen vasat, amit más ennyiért árul ? Lehetőleg olyat említs amit meg is lehet venni, ne olyat amit majd valamikor a jövőben csak. Az említett Samsung nyilván nem jó példa mert lényegesen gyengébb és lassabb mint ez, valamint csúfosan többe kerül. Viszont ha nem bánod akkor megvárnám a rendes teszteket. Jelenleg még nagyon kevés valódi teszt van róla, hiszen csak a múlt héten jelent meg, és még csak pár emberhez jutott el. Mivel az érveid érdemben nem a készülékről szóltak így felteszem te nem vagy ezen néhány ember között.
Egy nagyon fontos dolgot viszont ismét kiemelnék: vazzzzzzzze.... szinte fizikai fájdalmat okozott a helyesírásod. Nem 1-2 elütés, egy két kellemetlen hiba volt csak, hanem közel olvashatatlan.