• CairoJack
    #13
    Tökéletesen igazad van, még a csempékkel kapcsolatban is, bár én arra gondoltam a csempés kommentemben, hogy maga az alapkoncepció nem annyira gáz. Ha sikerült volna az MS-nek ezt az egészt vizuálisan vonzó mód megoldani, úgy, hogy közben a funkcionalitása is a helyén van, akkor még akár jó dolog is lehetett volna. Természetesen ezt is teljesen elbaltázták, és innen tényleg belép, amit te mondtál, hogy ocsmány ronda, és vacak az egész. De még egyszer mondom, ez nem magának az alapkoncepciónak a hibája. Sőt, az alapkoncepció szerintem kifejezetten jó lett. Hogy azt sikerült a létező legrosszabb módon megoldani, na az itt a probléma.

    end3: láttam én már stabil antdoidos telót a 40-50 ezres kategóriába (manapság egyre több létezik), és láttam összeomló, lefagyó, döcögő Lumiákat is. Arról nem is beszélve, hogy aki azt állítja, hogy egy 520, vagy akár egy mostani 650 egy gyors telefon, az akkorát hazudik, hogy az ég szakad rá. Ugyan olyan lassú, laggolós vackok, mint a hasonló árú Droidos telók.
    Amúgy meg elég megnézni a Win10-el szerelt telókat, olyan instabilak, mint az állat. Szerintem most a leginstabilabb OS a 3 közül.

    Ezen felül az igazán komoly probléma, hogy WP-n nagyon sok alap (még egyszer mondom alap) faladatot nem lehet korrekt módon (vagy egyáltalán sehogy) megoldani. Ez volt a helyzet a WP7 megjelenésekor, és most is ez a helyzet. Az azért eléggé beszédes, hogy 5 év alatt nem volt képes a platformi kinőni az ilyen irányú gyerekbetegségeit.

    De mindegy is, mert az eladási számok mindent elmondanak. Néhány hónap, egy fél év, és meg fogjátok látni, olyan elképesztően durvát fog zuhanni az MS részesedése (arról a kemény 1%-ról, :D) hogy már a mért kategóriába se fog bekerülni, át fog kerülni az others kategóriába a BB-vel együtt.