ostoros#21
Tehát még egyszer: Az ember evolúciója nem állt meg. De megváltozott. Már jó ideje a csoportra épül, nem az egyénre. Amelyik csoport sikeres, az a sikertelen csoportot elkergeti, és megszerzi annak erőforrásait. A sikeres csoport előfeltétele az intelligencia, de nem a legfontosabb! A legfontosabb az együttműködés. Az együttműködésbe pedig az is beletartozik, hogy nem hagyjuk meghalni a nyomikat. Persze, ha túl sok a nyomi a csoportban, az lehúzza a csoportot. De mint valaki mondta a sikeres az, aki szaporodik. És ma nem azok szaporodnak, akik nagyon elvannak látva orvosi technológiával. Vagyis az, hogy a nem túl előnyös képességi szintű emberek sokáig élhetnek és tovább adhatják génjeiket, egy anomália. Egy rövid távú, és az emberiség kis százalékát érintő anomália. Teljesen irreleváns ugyanis, az emberiség egésze szempontjából, hogy az emberiség kis százaléka fejlett orvosi technikával rendelkezik, pláne, hogy ez a kis százalék nem szaporodik, hanem fogyó társadalmakat alkot.
És ide jön érdekességként a szúnyogos példa: amikor egy szúnyog elpusztul, olyan illat anyagot bocsájt ki halála pillanatában, amely fajtársait riasztja. Egy ilyen kialakulásának legfőbb oka pedig abban rejlik, hogy a szúnyogok kikelési helyüktől életük során nem távolodnak el pár száz méternél messzebbre. Vagyis akit figyelmeztet a szúnyog, az nagy valószínűséggel a rokona, sőt, akár a testvére is lehet.