• Cat #13
    Eszem ágában sincs védeni a szocikat, de azért a "Mi tartotta őket vissza a megvalósítástól?" kérdés elég naív, tekintve hogy a fideszesek soha nem törödtek bele a 2002-es vereségbe, és ott blokkoltak mindent amit tudtak (vizitdíj népszavazás, járai jegybankelnöki aknapolitikája, sólyom az alkotmánybíróságban stb.). Ebből tanulva darált be mindent a Fidesz 2010-ben, hogy vele ezt ne lehessen megcsinálni.

    "a rendszerváltás óta egyetlen egy párt van amit az emberek másodjára is megszavaztak"
    Egyrészt a szocik is nyertek 2006-ban másodjára (bár ne nyertek volna...), másrészt nem túlzás azt állítani, hogy a Fidesz elcsalta a 2014-es választásokat, gondolok itt a szavazási körzetek megváltoztatására, a határon túliak több százezres szavazatára vagy arra, hogy alig 30 százaléknyi rájuk leadott szavazat valamiért kétharmadot ér most az országgyűlésben.