Skylake#31
Hát, ha ez tetszik, akkor íme. (Franke: Orchideák bolygója, vége, 77-78.o. SPOILER!) Én mindenesetre nem látom túl emberinek ezt a jövőt.
„Egy folyosón álltak.
Langyos, párás fuvallat csapta meg arcukat, ibolyaszínű fény gomolygott ködösen. A folyosó jobb oldala szabad volt, a csúszós padló egyenes vonalban nyújtózott előttük, hogy végül a semmibe vesszen. A végét nem láthatták. Lépteik bántóan cuppantak rajta.
A folyosó bal oldalát rácsozat rúdjai, vezetékek, huzalok, reflektorok, csövek és műanyag burkok tarka összevisszasága foglalta el. Kétméteres távközökben rózsaszínű, húsos, szétlappadt képződmények kuporogtak a szövevény között az ibolyaszínű fény sugárzásában - végeláthatatlan soruk a messzeségbe veszett.
- Az orchideák a kalitkákban - mondta Al.
Időnként mocorgás futott végig a sorokon, mintha szellő fodrozta volna őket, sziromszerű szervek megremegtek, kiegyenesedtek, nyújtózkodtak, forogtak. Csuklós rudazat gondos szeretettel követte minden helyzetváltoztatásukat; tekercsekről zsinórok gombolyodtak; lámpák milliméternyit kilendültek; támasztékok emelkedtek ki a talajból; vöröses folyadék vándorolt lustán a csövekben, amelyek közvetlenül a puhányokba vezettek.
- Ezek itt az emberek - mondta a robot.
- Az emberek? - kérdezte Al.
- Az emberek? - kérdezte René.
- Továbbfejlődtek - mondta a védő.
- Nem hiszem el - mondta René.
- Milyeneknek képzeltétek őket?
René dadogott:
- Nem tudom… másmilyeneknek… nem így…
- Megfoghatatlan, hogy olyan lényekből, mint mi vagyunk, hogyan válhattak ilyen virágforma képződmények - mondta Al.
- Számunkra ebben nincs semmi csodálatos - mondta a robot. - Mi végig követtük a fejlődést, folyamatos átmenet volt. Ha biológusok volnátok, pontosan felismernétek, hogy mely szervek melyekből keletkeztek. A fejlődés még korántsem zárult le, itt például még látszanak a gyomor nyomai. - Egyik pislogó fényforrásnak sugarai éles nyalábbá egyesültek, a sugár egy szélesen ellapult, sötétvörös redőre irányult. Onnan egy enyhén lüktető zacskóra vándorolt. - És itt a szív, megvan még, holott már semmilyen feladatot nem lát el, de nem is lenne képes ellátni.
Némi fantázia pótolta a biológiai ismereteket. Al elképzelt egy embert, akinek lehúzták a bőrét, lekaparták a kötőszöveteit, kipreparálták a csontjait, és gondosan szétválasztották a szerveit. Ha azt, ami maradt, valamiféle keretre húzták volna, az lehetne valami ilyesmi. Megborzongott, észrevette, hogy a borzalomtól minden pórusából ömlik a hideg veríték. Alsó testét fájdalmas görcs szorította présbe. Majdnem csődöt mondott ezekben az utolsó percekben. Megkérdezte:
- Hogy lehet az, hogy ezek a szervek mind védtelenül szabadon vannak?
- Nem igényelnek védelmet - felelte a robot.
- Hová lett a tüdő? - kérdezte René.
A sugár két lapos redős hurkára vetődött.
- Itt van; de már nincs kapcsolata a vérkeringéssel.
- Nem tudnak mozogni - állapította meg Al.
- Minek mozognának?
- Hol vannak a csontjaik?
- Nincs szükségűk csontokra.
- És a karjuk és a lábuk?
- Sem karokra, sem lábakra nincs szükségük.
- A szemük, a fülük?
- Nincs szükségük érzékszervekre. - Hogyan táplálkoznak?
- Minden anyagot, amelyre szükségük van, mi adagolunk nekik. Előkészített állapotban, nem kell emészteniük. Nincs hulladéktermék.
- Hogyan lélegeznek?
- Vérüket átvezetjük egy szivattyún, amely keringeti, oxigénnel itatja át és kivonja belőle a szén-dioxidot.
René kérdezett tovább. - Hol az agyuk?
A sugár tekervényes, vaskos masszára mutatott, amely a képződmény felső részének egy mélyedéséből burjánzott alá. Mindenfelől finom fonalak futottak feléje pókhálóként, és behatoltak a belsejébe.
- Mik ezek a fonalak?
- Ezeken keresztül idézünk fel kellemes képzeteket. Nyugalmat, elégedettséget, boldogságot és még sok mást, amire nektek szavatok sincsen.
- Nem gondolkodnak?
- Minek gondolkodnának? A boldogság csak az érzelmekből ered. Minden egyéb csak zavar.
Hogyan szaporodnak?
- Nem kell szaporodniuk, hiszen nem halnak meg.
- Kapcsolatba léphetnénk velük?
- Nincs szükségük arra, hogy bárkivel kapcsolatot vegyenek fel.
A két barát nem kérdezett többet. Elhomályosuló szemekkel meredtek a virágszere, petyhüdt, fém, üveg és műanyag védelme alatt álló szervezetekre, amelyek a maguk módján elérték céljukat: a paradicsomi állapotot, a nirvánát, a mindent és a semmit - egy ibolyaszínben gőzölgő, párás, föld alatti folyosót.
- Hát szóval ez az - mormolta Al -, a vágytalanság. A béke. Az ártatlanság. Van még kérdésed, René?
- Nincs, Al.
Al utoljára tekintett a kocka fehér fénypupilláiba. Így szólt:
- Köszönjük nektek. Mi most kikapcsolunk. Pszeudotesteinkkel azt tehettek, amit akartok. Soha többé nem térünk vissza.
Összecsuklottak és élettelenül terültek el a talajon. A víz beszivárgott ruháikba, de ebből ők már mit sem éreztek.”