asgh#56
Vannak témák, amiknek a média - amolyan kultúrharcos megfontolásból - nagyobb felületet biztosít, mint amennyit a téma által érintett társadalmi réteg számaránya indokolná.
Ilyen a nácizmus (nem feltétlenül csak a holokauszt, ide vehetjük a náci korszakot vagy annak utóéletét feldolgozó alkotásokat), némely faji-etnikai kisebbség helyzete, homoszexualitás, fogyatékkal élők, illetve néhány - főleg az amerikaiakat érdeklő - aktuálpolitikai téma.
Na most aki ezekről a témákról alkot, az - pont a téma felül reprezentáltsága miatt - biztonsági játékot játszik, mert a téma maga garantált belépőt biztosít legalább a komolyabb fesztiválok előválogatásaiba, míg más témák esetén a pályára lépésért is keményen küzdeni kellene. Ezt az extra esélyt pedig bezony politikai és nem szakmai alapon kapja az adott mű.
(Hogy ne csak mindig a holokauszttal példálózzunk, a Saul fia előtti komolyabb magyar fesztiválsiker a roma gyilkosságokról szólt, az olaszliszkai lincselésről pedig valahogy senki sem mer filmet forgatni, pedig azt a témát is fel lehetne dolgozni hitelesen, neonáci demagógia nélkül.)
Azt ugyanakkor a biztonsági játékot játszó alkotóknak észre kellene venniük, hogy a mű minősége - a téma átpolitizáltsága miatt - a közönség szemében másodlagos jelentőségűvé válik, és ezek az alkotások - pont a kis társadalmi relevanciájuk miatt - csak a témára fogékony, jól körülhatárolt szubkultúrában képesek sikert aratni.
Így jutunk el odáig, hogy hiába készül több magyar film is, amit díjesővel halmoznak el a külföldi fesztiválokon, a hazai közönség döntő többsége mégis közönnyel fogadja, vagy - a politikai sárdobálást hobbi szinten művelő része - kéjesen finnyog rajta.
Na most lehet ezen károgni, hogy hát ilyen ez a nép, nem fogékony a jóra, de ezzel megint csak a szokásos liberális demagógiához jutunk: ha a kisebbségi álláspontot annak ellenére sem teszi magáévá a többség, hogy napi rendszerességgel az arcába tolják, olyankor is a világ a hibás, nem az álláspont. Utoljára szerkesztette: asgh, 2016.01.15. 10:07:02