• Archenemy
    #50
    "Én midig igyekszem nyitott szemmel járni, és utánajárni a dolgoknak, becsületesen élni, a tudásom és ismereteim önzetlenül átadni másoknak"

    Dicséretes, csak nem nagyon megy.
    Mert ugye mit állítottál? Hogy a német média nem próbálta meg eltussolni az ügyet. Ezzel szemben mit olvasok az amúgy fasiszta tendenciákkal aligha vádolható indexen most:

    http://index.hu/kulfold/2016/01/06/koln_molesztalas_szexualis_kenyszerites_szemeremsertes_nemi_eroszak_szilveszter_nemetorszag/

    Andreas Scheuer, az Angela Merkel menekültpolitkáját hónapok óta bíráló kormánypárt, a Német Keresztényszociális unió (CSU) főtitkára azt mondta: a német országos sajtó szándékosan hallgatott el tényeket a közvélemény elől.

    A kölni rendőrség január elsején kiadott közleménye még azt tartalmazta, hogy a szilveszteri mulatságok nagyrészt békésen zajlottak Köln utcáin, így a belvárosban is. Itt még csak annyit jegyeztek meg, hogy egy ezer fős ünneplő (!) csoport petárdázása miatt éjfél előtt ki kellett üríteni a kölni dóm előtti teret.
    +
    Bár a rendőrség is közölte, és a szemtanúk is egybehangzóan állították, a német média napokig nem említette híradásaiban, hogy a tettesek arab származásúak.


    + ilyen megfogalmazások, hogyaszondja:
    "észak-afrikainak kinéző férfiak célzott érintésekkel próbálták elvonni a tömegben a nők figyelmét" ez kb. annyira jó, mint mikor a fradi szurkolókat figyelmeztették, hogy "a 'szívtől az égig' szurkolói köszöntést mellőzni szíveskedjenek" :D

    És tovább, és tovább. Akkor "lett hír", mikor már mindenki erről beszélt. Ez eltussolás (és nem csak szerintem az, a németek egy jelentős része szerint is). Mondhatod, hogy nem, de igen. Hogy butaságból vagy hazugságból állítasz hamisságokat, nem tudom, nem is nagyon érdekel.

    Mit állítottál még? Hogy nem migránsok voltak, vagy ha mégis, akkor nem FRISS migránsok. Egyrészt bőven lehettek olyanok is, szintén az idézett cikkben (ami maga is egy sajtószemle):

    A tettesek egy része már régebb óta Németországban él, de lehettek közöttük most érkezett menekültek is.

    Vannak arra utaló jelek, hogy a téren tömörülő arabok egy része most érkezett menekültként Németországba. Erről szemtanúk is beszámoltak, illetve a német Expressnek egy neve elhallgatását kérő rendőr azt mondta: nyolc olyan embert igazoltatott a helyszínen, akiknek fénymásolt, menekülteknek szóló tartózkodási engedélye volt.


    Egyébként meg rohadtul fogalmam sincs, hogy minek kell ebbe a szalmaszálba kapaszkodni, hogy jó, migránsok, de nem most migráltak, hanem lehet, hogy két éve. Nem mindegy, mikor migráltak?

    "Ki az a "mi""

    Mi kérlek azok az emberek vagyunk, akik "előre megmondták", akik ellene vannak Európa elarabosodásának, a kontrollálatlan és illegális migrációnak, a valós gyökereitől totálisan elszakadt liberalizmusnak. Hogy ezt te rasszista xenofóbiának érzed, az az egyéni problémád, nem sokakat lehet már ilyen cimkézéssel megrémíteni.

    "Te vagy "ti", milyenek vagytok, ilyenek? Mert nekem rossz embernek tüntök, vagy olyannak, mint azok az bünözövé vált migránsok, akik soruk miatt nem tudtak szocializálódni."

    Biztos borzalmasan rossz emberek vagyunk, csak nem mi erőszakolunk a kölni dóm előtt, nem mi géppisztolyozunk bele a tömegbe Párizsban, meg nem mi lövöldözzük le a Charlie Hebdo szerkesztőségét, még akkor sem, ha idegesítőek.

    Hanem a "sorsuk miatt bűnözővé vált" migránskáid. "Sorsuk miatt", ez fantasztikus. Értsük meg kérem, hogy ő KÉNYTELEN nőket erőszakolni, ő CSAK RABLÁSBÓL TUD ÉLNI (Németországban!), MUSZÁJ NEKI tömegbe géppisztolyozni, ezért NEM Ő A HIBÁS, hanem valaki egész más, a többségi társadalom, a nácik, a világ! :D

    Nevetséges. Persze te nyilván úgy látod, hogy te vagy a progresszió és humanizmus bástyája, veled szemben meg a sötét vérszomjas náci hadak, dehát most mit tegyek, higgyed ezt, nem nekem lesz szar tőle :D
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.07. 01:00:55