• ElNano
    #13
    Ne adj olyat a számba, amit nem mondtam, egyáltalán nem támogattam soha azt, hogy a szegénnyel még jobban kibasszanak. Azt sem mondtam, hogy gazdag olcsón kapjon mindent, azt mondtam, hogy adott esetben (uber-taxi) olcsóbban megkapom a taxit és ugyanazt a szolgáltatást. Azt mondtam, hogy az fizessen többet, aki hülye, de ezt sem kötelező módon, hanem a saját hülyeségének köszönheti.

    A kapitalizmus mindenhol csak tovább rontott az állapotokon. Teljesen felborított mindent, és egyre kevesebben birtokolnak egyre többet, miközben egyre többen szegényednek el az áldásos kizsákmányolás által. Nem mellesleg a kapitalizmus felelős a vállalatok felelőtlen magatartásáért is, mert ugye a minnél nagyobb profit érdekében köpnek arra, hogy közben végzetesen elpusztítják a környezetet. És a szent kapitalizmusod lehet csak olyan bestiális, hogy mondjuk egy márkás cipőgyár dolgozója a távol-keleten 12-16 órás munkáért kap 1-2 dollárt, ez idő alatt több cipőt is legyárt, amit aztán eladnak 50-100 dollárokért. Nagyon igazságos, igaz? Alapvetően egy féreg rendszer ez, de most már nem húzza sokáig, a virtuális, fedezet nélküli csinált (hamis) pénzek, az ebből származó brutális adósság és kamatterhek előbb-utóbb be fogják dönteni a nagyszerű világgazdaságodat.
    Utoljára szerkesztette: ElNano, 2016.01.04. 22:04:39