• Ragnaar
    #25
    Nem értettelek félre szerintem ugye mindenki látja a sajátja után felnövő generációt, és én is azt mondom, hogy ma nehezebb fiatalnak lenni, mint a mi időnkben volt. Nem egy ismerősöm van és én is dolgoztam olyan munkahelyen ahol 2 óra oda 2 óra vissza plusz egy kis túlóra időnként stb. Az mennyivel élhetőbb lenne, ha fogná magát az ember és fél óra alatt bent van a munkahelyen. Viszont a tendencia inkább az, hogy sokan dolgoznak lakhelyüktől távol, ingáznak napi 100km-eket. Sajnos sok család kénytelen a megélhetést a családi élet elé helyezni, mert egyszerűen meg kell teremteni az anyagiakat. A példaképek dologban igazad van, az önmegvalósítás kb. az utolsó fok az ember igénypiramísán, ha minden rendben van egészség, egzisztencia stb. akkor jön általában az igény az önmegvalósításra. És hiába mondták volna annó a szülők, hogy most miért hallgatsz olyan zenét miért növeszted meg a hajad stb. Kolesz szobatársak, meg haverok olyat hallgattak, megtetszett. Attól még ugyanúgy eljártam dolgozni, suliba stb. Ha a körülmények szerencsétlen együttálása egyes fiatalokat ilyen radikális csoportok karjaiba hajszolja az ellen kb. semmit nem lehet tenni. Sarkítva ugyan az, mint a drogprobléma van aki drogos lesz, van aki nem.