10 évvel ezelőtt is azt jósolták hogy össze fog omlani Kína
Nem emlekszem, hogy ilyet josoltak volna (epp ellenkezoleg). A novekedesenek egyensulytalansagat es veszelyeit szoktak hangsulyozni, es teljes joggal, hiszen ezek valos veszelyek. Egy reszuket tudtak uralni, de volt ami viszont bekovetkezett. Es ezen veszelyek tovabbra is fennallnak, es egy hataron gatat fog szabni a fejlodesnek. Senki nem josolja meg, hogy pontosan hol, es minden ilyen "joslat" inkabb csak figyelmeztetes, hogy mi lesz, ha a mai tendenciakat folytatjak.
világ valutartalékának nagyrésze a zsebükben és ezzel a pénzzel azt finanszíroznak meg amit épp akarnak
Ez teny, es valoban pozitivum. Viszont arnyalja a kepet, hogy innovativ kapacitas meg nem jar automatikusan vele, csak penzzel maximum megvasarolni tudja a nyugati fejleszteseket. Es penz nyugaton is van, sot egyelore meg sokal tobb penz van nyugaton.
úgy látszik eléggé céltudatosak a technológiákat illetően: Akár az űrrepülést vagy épp a részecskegyorsító építés vagy akár a szuperszámítógépek összekalapálását nézzük
Ez egyreszt elony, hogy foglalkoznak ezekkel a problemakkal, es megvan az elhatarozas, es jo celokra. Viszont masreszt ez diktatorikus eszkozokkel, tervgazdasag-szeruen megy, ami nem tul hatekony es fenntarthato forma.
Szóval ha még ma nem is, de "holnap" még igencsak nagy meglepetéseket fog okozni Kína
Ezt nem is tagadja senki, bar ez mar nem is meglepetes, hanem elvaras. En konkretan meg orulok is, ha Kina erre az utra lep, es nem kizarolag egy region mulik majd, hogy van-e technikai fejlodes vagy nincs. Foleg, ha remelhetoleg ezt bekes celokkal teszik.
Viszont most meg nincs ott. A projectek elnek, es finanszirozva is vannak, ami jo, de meg a nyugati megfeleloik mogott kullognak jopar evvel.
Szoval ezek az ervek valoban fennallnak, viszont vannak ellenervek is: az innovativ kapacitas gyengesege, es a gazdasagi fejlodes jelen modjanak hosszu tavu fenntarthatatlansaga. Kerdes hogy ezeeket megoldjak, vagy nem.