FoodLFG#30
azér egy ilyen szoftverben mocskosan benne van a vevő hozzánemértése / szoftver fejlesztési analfabétizmusa (pl nincs független code review, mert az is pénz).
tipikusan akkor szoktak ilyen rendszerek kialakulni, amikor valami (leginkább haveri) csapat gyorsan összegányol valamit, mert többnyire ez az ügyfél igénye (gyorsan, olcsón) aztán később elkezdenek a romhalomra még ráépítkezni, ahelyett, hogy az idők folyamán kijött nyilvánvaló szarságokat újraírnák. ezért természetesen senki nem akar fizetni, úgyhogy nem írják újra őket... és ez még csak az első lépés.
később emberek elmennek a cégtől, mert hiszen ki akar szar pénzekért dolgozni ott évekig. az újak pedig még annyira sem értik a rendszert, mint a régiek, és simán begányolnak mindent, mert nincs más választásuk.
a cikkhez:
első probléma a vállalatok: olcsón akarnak munkaerőt. idehoznák simán az olcsó kínai, indiai szerencsétleneket, de ők nem beszélik a nyelvet, tehát kénytelenek hazai forrásból gazdálkodni (amit persze tudnak, kiszerveznek). emberek oktatába természetesen nem akarnak fektetni, mivel ők elsősorban spórolni = profitot maximalizálni jöttek ide. ennek fényében minimum pharaszt cigányság a munkaerő minőségére panaszkodni.
egyetemek: mindenki mindenkinek a puszipajtása, már egy évtizede együtt dolgoznak és oktatják a felesleges szarságokat (néha van, ami hasznos is). nem akarnak változtatni, mert akkor a fele gárdát ki kéne rúgni. és ki az a hülye, aki a haverok ellen megy, akik éppen a saját seggét is védik.
az előbbi kettőnek a faszságait szívják a munkavállalók. aki kicsit jobb, az külföldre megy. a maradék itt marad és folytatja a gányolás, amit az elődei elkezdtek.
szóval amíg itt a bácsik egymásra mosolyogva beszélgetnek, addig ilyen kemény dolgok mennek a háttérben. egy biztos: minőség nincs és az alapoktól vannak elbaszva a dolgok.