nkmedve#15
Teljesen érthető azoknak az álláspontja akik nem szeretnek dugóban vesztegelni, ilyen oldalról abszolút jó dolog a robotautók bevezetése. Ugyanakkor szerintem ez opcionális kell legyen még nagyon sokáig. Amit itt többen irnak, hogy csak robotautók legyenek az utakon azt teljesen utópisztikus, már csak abból kiindulva is, hogy az emberiség 99%-a nem fogja tudni megengedni magának, hogy egy ilyen autót fenntartson. Azt pedig hogy legyenek közös/bérelhető autók, azt se tartom túl életképesnek egyelőre (taxiként persze működni fog, de nem a saját autók kiváltójaként).
Azt megjegyzem, hogy amit itt sokan mondanak, hogy a robotautók segitségével hasznosabban/kellemesebben lehet eltölteni az időt, azzal azért nem értek teljesen egyet (nem minden helyzetben). Saját tapasztalatom szerint egy hosszabb utat az utasok sokkal jobban unnak és utálnak mint egy sofőr amelyik ha minimálisan is de élvezi a vezetést, ezen pedig egy robotautó nem fog segiteni.
Én probléma nélkül levezetek 1000 km-t egyhuzamban (kissebb pihenőkkel persze), de az utasaim általában teljesen kikészülnek egy ilyen út alatt, folyamatosan megy a sirás hogy álljunk már meg kicsit, nagyon unják, fáj mindenük, rosszul vannak, stb. A robotautók ezen csak annyiban fognak változtatni, hogy ezentúl a vezető is az utasokkal együtt szenvedheti végig az utat + még stresszeli is magát amiatt hogy autója nem-e csinál valami hülyeséget ami miatt majd őt veszik elő. Ez az utolsó gondolat szerintem fontos. Ki lesz a felelős ha az én robotautóm hibázik és amiatt sérülnek meg emberek (pl. saját családom). Nyugodt lesz a lelkiismeretem, ha tudom hogy az én autóm ölt meg valakit (bármilyen kicsit is legyen rá az esély) és esetleg elkerülhettem volna a dolgot ha én vezetek? Lehetnek helyzetek amikor egy emberi vezető jöbban improvizál mint egy gép, vagy lehetnek különböző meghibásodások is amik miatt hirtelen veszélyhelyzetek alakulnak ki.
Szóval ismételten, ezt a dolgot csak opcióként tudom elképzelni még sokáig. Egyértlműen vannak helyzetek amikor hasznos a dolog, de azért ne essünk át a ló túloldalára és számitsunk arra, hogy néhány év mulva már csak robotautók lesznek. Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2015.10.04. 21:10:48