#33
Ha véletlenül egy bűnöző is átjöhet velük, akkor nem szabad beengedni őket. Ezenfelül alapból a jelenlegi (ill. az adott) muszlim vallás nem fér össze a kereszténységgel vagy akár a modern, ateista európai értékrenddel. A török időkben könnyebben megélt egymás mellett a muszlim és a keresztény, mint ma.
Ezenfelül a valláshoz nem feltétlenül kapcsolódó kultúrális különbségek is olyan jellegűek, amik lehetetlenné teszi a beilleszkedést.
Elsősorban - ha segíteni akarunk - akkor a menekülő keresztényeket kellene befogadni, ők integrálódnak legkönnyebben, az erkölcs szerint is prioritást kell, hogy élvezzenek, mert hozzánk leginkább hasonlóak, másrészt pedig ők vannak a legnagyobb veszélyben.
Persze tudom, hogy az EU inkább muszlimokat fogad be, mint keresztényeket... de az igazi segítség ott helyben lenne, ha levernénk az ISIS-t ill. segítenénk felépíteni a erombolt várásokat, infrastruktúrát. Ez sem célja egyik nagyhatalomnak sem, pláne annak, akinek az egész káosz köszönhető.