• TothLaci
    #1
    Vigyázzatok a jövő munkahelyével, mivel itt, Magyarországon belül sokan már a Boschban élik az életüket. Jellemző nyáron a túlzott 12 óra vállalása minden nap, 8 óra távollét, aztán 12-ezés, húsvét hétfő utáni kedden a reggel 2-kor lévő megjelenés, akár Taxit is hívnak, délutános műszak utáni telefonhívás, hogy gyere be reggel kettőre dolgozni reggel 6-ig, illetve újaknak olyan munkaszerződés a külsős céggel, amely hivatalosan kevesebb bérezésbe rak bele, mint a régóta ott dolgozó kollégákat.

    Jellemző továbbiakban az is, hogy telephelyek között nem lehet vándorolni legalább két éven belül, ha kiléptél az egyik telephelyről, de jellemző a tömeges selejt ideiglenes raktározása a kamionokban, amire egy vagon pénzt költenek, mikor látogatni jönnek.
    Amikor látjuk a takarítókat dolgozni, már tudjuk... pár napon belül megint látogatás lesz.

    Ha jövő munkahelyét a Boschban képzeled el, esetleg Budapesti helyet vagy Németországi telephelyet ajánlanám. Mert minden történetnek megvan a maga előzménye. Bosch. Ahol magas beosztású kapzsi főnöknek igazán jó lenni.