Skylake#14
A következő jut erről a cikkről az eszembe.
Az emberek ma nagyon individualisták a nyugati társadalomban, széles körűen értve a nyugati társadalmat mindenhova, ahol a jelenlegi piacgazdasági működés lett meghatározó.
Tulajdonképpen a jelenlegi infokommunikációs és azokra épülő technológiák ezt az individualizmust, illetve ezekhez kapcsolódó egyéb tényezőket, - mint narcizmus, önelégültség, illetve ezek ellentétei, és rengeteg más emóció, egészen kifinomult és körmönfont játszmázásokig, és ezeken túlmenően a pszichés problémák szintjéig - erősíthetik fel. Ennek oka szerintem, hogy a személyekre, szociális mezőkre vonatkozó információkhoz való könnyű hozzáférés, az online önreprezentáció mind információkat adnak hozzá ezekhez az egyéni pszichés tényezőkhöz, és határozzák meg a szociális működést. (e témakörben, de nem a mai digitális identitások teknitetében v.ö: Mead: A pszichikum, az én, és a társadalom)
Vegyük például a párkapcsolatokat – a ma embere, legyen nő vagy férfi, a korábbi korokhoz képest óriásira duzzadt, más személyekre és azok körén belül intim szférájukba belépő partnerekre vonatkozó preferenciakészlettel rendelkezik, amelyek mindezekre a tapasztalatokra épülnek, amelyek szociális dimenziókban szerezhetők meg, és amelyek személyek rendelkezésére álló potenciális szélessége a web 2.0-vel nagymértékben, korábbi korokhoz képest soha nem látott mértékben bővült ki.
Az adott személy szociális mezőjében lévő másik személyek, és ezen személyek közül az intim párkapcsolat lehetséges másik összes jellemzőjére vonatkozóan rendelkezik preferenciákkal, a testi tulajdonságoktól kezdve, az érzelemháztartás jellemzőin át, a magas szintű kognitív feldolgozás jellemzőiig. Ezek kisebb mértékben számára is manifeszt, önismeretének részét képező módon, nagyobb mértékben viszont kimondatlan, kognitív módon nem áttekinthető formákban vannak jelen. Sok esetben lehet ma hallani, hogy mennyire nehéz megtalálni azt az embert, akivel jó együtt élni. Hallani ezt nőktől és férfiaktól, fiataloktól és idősebbektől. Mindez szükségszerűen szerintem azért van, mert a korábbi korokhoz képest szociális mezőkben, párkapcsolatokban együttlévő személyek esetében immár - digitális technológiák személyi viszonyainak transzmissziós és felerősítő hatásainak eredményeként is - nagyon széles az a másokra vonatkozó preferenciakészlet, amely személyekben, életsorsuk által meghatározottan jelen van, és hat olyan tényezők esetében, hogy intim viszonyaikat hogyan intézzék. Ez a kibővülés, és a kibővülés adta további és nagymértékű preferenciabővülés a lényeg. Pontosabban annak lehetséges következményei a jövőben
Ez volt a felvezetés. Hogyan jön mindez a robotokhoz? Véleményem szerint, amennyiben sikerül olyan robotokat készíteni, amelyek megjelenése és funkcionális működése lehető legnagyobb mértékben képes ugyanolyan lenni, mint az emberek (v.ö. uncanny valley), akkor nagy esély lesz arra, hogy az emberek széles köre nem fog kényelmi és individualista okokból más emberekkel intim viszonyokra lépni, hanem ezek helyett racionális döntésként választani fogja a robotokat. Körülbelül olyan kifinomultságú technológiára gondolj a jövőben, mint a scfii-kben az androidok. (Mindezt egyben kiegészítheti sizntén saját preferenciájára hangolt mindennapi AR valóság-réteggel, és AR applikációkkal, valamint alternatív világokkal, előbb külső eszközök, majd neurális rendszerek által, ahogy Kurzweil papa ezt előrejelzi.) Röviden, az elképzelt jövőben (2040 környéke kb. Kurzweil szerint) ebben a világban, a technológia ilyen színvonalán már a másik személyekkel szemben roppant széleskörű preferenciákkal rendelkező emberek jó eséllyel a robotokat fogják választani társaknak. Mégpedig azért, mert azokat messzemenőkig úgy állíthatják be, hogy az általuk megfelelő preferenciakészletnek megfelelően viselkedjenek teljes mértékig – ami egy másik személlyel való viszony esetében fárasztó játszmázással valósítható meg sok esetben (v.ö.: Berne: Emberi játszmák), vagy kudarcot vall. Ezzel viszont mindez kiküszöbölhető lesz!
Más kérdés, hogy szociális lényünk megszilárduláshoz pontosan arra van szükség, hogy személyekkel, akik tőlünk „teljesen mások” képesek legyünk együttműködni! Mivel ez ki fog maradni, az emberi társadalmak nagymértékben szociális funkciókat közvetítő gépi rendszerekké lesznek – a gépi rendszerek esetében arra gondolok, hogy az emberek közötti mindenféle kommunikációt és szociális viszonyt gépi környezetek visznek át, illetve tesznek lehetővé majd. Ennek előszele ma bőven látható már, de igazi erőre a fejlett robotika által fog kapni. Mindezek eredményeként a jövő fejlett (?) társadalmaiban nagy igény lesz az egymástól elkülönült és csak gépi struktúrák által összekapcsolt emberei részéről a különböző élettárs-robotokra. Férfiak esetében ezek majd a tökéletes női testet formázó, és kifinomult szexuális szoftverrel rendelkező „baszórobot”, nők esetében pedig a „romantikus Don Juan-robot” fogalmakkal szemléltethetők ezek, célozva ezek fő funkcióira, és a civilizációnk jellegéből túltolt preferenciakészletek nemek szerinti legfőbb különbségeire. Abban a korban, ahol a fejlett robotika hatására a gyermekszületés a mai korhoz képest várhatóan ritkaság lesz, a nyugati társadalmak lakói e forgatókönyv szerint saját maguk preferenciakészletére szabott robotokkal élnek együtt, és mivel interakcióikat ezekkel folytatják, alakítja ki szociális jellemzőiket, önmaguk is szociális értelemben egyre inkább gépekké fognak válni.