• Skylake
    #3
    Na, ebből bármelyik is megvalósul, olyan precedens lesz, amely a jövőben az emberi jogok alakulását naghymértékben meg fogja határozni.

    Én a következő állásponton vagyok. Noha a Google esetében felhasználóként az én aktivitásom és adataim jelentik (százmillió másik személlyel együtt) a nagybetűs Terméket, amiből ez az IT-dinoszaurusz megél, követelem magamnak azt a jogot, hogy minden hozzám köthető, a rendszerbe került információt maradéktalanul, indoklás nélkül és általam totálisan ellenőrizhetően általuk törölteni tudjak! Nem csak a Google-nál, hanem bármely más gazdasági szervezet esetében, ahol ilyen információk keletkeznek! Az adott cégnek semmiféle joga sincs ezen információk archiválásával rendelkezni, még abban az esetben sem, ha holmi (senki által nem olvasott, terjengősre és értelmezhetetlenre hangolt) EULA-ban előzőleg ezt kötötte ki! Ugyanis az információ forrása az én személyem, és eme prominencia okán úgy gondolom, semmiféle joga nem lehet ezen információk megtartására, ha én, az információ forrása (vagy bármely más, szolgáltatását igénybe vevő természetes vagy jogi személy) azt megtiltja! És itt csak a személynek lehet jogköre, bíróságnak, hatóságnak abszolút nem!