Blood Bowl 2
  • wedge31
    #1
    Már több mint két éve fejlesztik a Blood Bowl 2-t, de a hosszú fejlesztési idő ellenére elég kevés információt kaptunk róla - az első normális játékmenet videót például csak idén márciusban osztották meg a fejlesztők. Annak ellenére, hogy nem volt megjelenési dátum, a pletykák arról szóltak, hogy még idén tavasszal megjelenik a játék.
    Ez nem történt meg, a fejlesztők pedig most hivatalosan is megerősítették a késést. Ezzel együtt azonban végre megkaptuk a pontos megjelenési dátumot is, mely szeptember 22.; sőt egy új trailert is megnézhetünk.

    A második rész az első részhez hasonlóan a Warhammer-univerzumot keresztezi az amerikai focival, így létrehozva egy egészen egyedi sportjátékot. A Cyanide elmondása szerint a Blood Bowl 2 kampánymódjában történet is lesz, melyet a játék motorjával készült átvezetőkön keresztül mesélnek el. Emellett elárulták, hogy a játék előrendelői két extra választható fajjal (Wood Elves, Lizardmen) gazdagodnak, valamint PC-n egy multiplayer béta is lesz a megjelenés előtt.
    A Blood Bowl 2 tehát szeptember 22-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.-GK



    Csapatképek.