• Skylake
    #1
    Utolsó verzió = kereskedelmi célokra szánt újbeszél consumer bullshit-duma, legyen miről beszélni. De valahogy hivatkozni kell majd egy korábbi vagy későbbi verzióra. Jó, akkor majd nem W akármicsodának fogjuk hívni, hanem úgy "nekem a bulid akárhányas számú ISO van meg". De jó lesz, Windows 10 Service Pack 101 (2020 edition)! Hagyjuk már, nevetséges szócséplés ez, még ha ott és az mondta, aki mondta.

    Ugyanígy fognak rá hivatkozni a large enterprise szektor rendszergazdái is, akik biztos "nagyon" várják már a rolling modellt, hogyne! Igaz hogy a Linux világában is nem egyszer, nem kétszer van gond az ilyen típusú release gyakorlattal, biztos majd az MS-é zökkenőmentes lesz, ahogy már azt ismerjük tőlük! Amikor némelyik KB felrakása a patch kedden így is megborította kétszer a szervert (2008R2), és pillanatképből kellett visszaállni, nagy élmény volt a hétvégén bent sz*pni Redmond miatt, utólag is kösz!

    A másik dolog, hogy Satya kitalálta, hogyan nyiffatntja ki a Windows központú warezt. Figyeld a technikát, jól nyomja: Windows előfizetéses lesz (5 percenként fogják aktiválni önmagukat az oprendszerek az userkék gépén). Na most, a következő az lesz ezután, hogy az összes Win32 program be lesz kényszerítve a Store-ba, ez odacsap megint a wareznek, szóval nem úgy lesz, hogy Gézuka megnyitja a lewareszolt akármilyen exe-t, aztán meg a crack.exe-t rá, ó dehogy. Legalábbis ez a cél. A harmadik, amiről nem nagyon beszélnek, hogy ezzel a kikényszerített (Ön kényelme dumával, tudod?!) walled garden megoldással tökéletesen követhető lesz, hogy a Windows userke milyen szoftvert használ, és mit csinál vele, így majd lehet realtime tolni a reklámokat a monitorjára. Ez az a dolog, amivel az MS keményen odanyomhat a G-nek, meg a Cukorgyereknek. Persze, a hatóságok sem fognak kimaradni a jóból, hiszen amikor ez a struktúra már szépen kiforrt, kapnak Redmondban a górék egy szép Natinonal Security Lettert, amely az ez irányú adatigényüket tartalmazza. Nos, szerintem így kell érteni újbeszélül amit mondtak, és amit akarnak.