• Ender Wiggin #6
    @Merlin: köszi az infókat. A szinkronizáció nem volt kötelező soha, persze, de ha már az ember maximalista, akkor a program minden baromságot (bugot) elkövet, hogy minél nehezebb legyen. A kedvenc példám, még Ezioval, valami csávót csak a rejtett tőrrel volt szabad kinyírni, de ehhez a tetőkön, oszlopokon kellett kergetni. És egyszercsak leesett. Magától. Meghalt, synch failed, kezdhettem elölről, félórával a check point után. Erről szól ez a nyominger játék, mert képtelenek 7 év alatt normálisan megírni.
    Ami a kihívást illeti: ACIII-ban tök véletlenül belémkötöttek, aminek az lett a vége, hogy full piros volt a WANTED level, mikor szerencsém volt, és kb. 150 támadót lekaszaboltam (óriási emberhalom volt a tér közepén, de az élet ment tovább, az árusok rá sem hederítettek), be tudtam bújni egy szekér szalmába. A nyomda, ahol a körözést lejjebb lehetett volna venni pár lépésre volt. De nem tudtam odáig sem eljutni, mert a járőröket végtelenül spawnolta a program. Megöltem 200-at, 15 másodperc múlva megint 10-en sétálgattak a szekér mellett, ami azt jelentette, hogy amint kimásztam, újra maxigázzal támadott mindenki, aki él és mozog. Egy dolog működött, elfutottam a mólóhoz és beugrottam a vízbe. Ahol láthatatlanná váltam - megint egy jóféle agyatlan programozói baki.
    Az ACIII vége nem ízlés, hanem józan ész kérdése. Többévnyi játék átélése abban kulminálódott, hogy a hőst hülye módon, értelmetlenül (mert millió egy módon megmenthető lett volna, ha az írók nem akarják görcsösen megölni) kinyírták, pont, mint Shepherdet az ME-ben.