#25
A Felhőatlaszban szerintem pont az volt a nagyszerű, hogy nem akart egy tudományos logikát bemutatni. Valahogy működésében probálta vázolni, azt amit mi reinkarnációnak nevezünk.
Bizonyos személyiségeken megfigyelhető volt a pszichológiai fejlődés, másokon nem, de minősíteni őket sem lehet, hiszen a nagy történésnek ők is fontos részei voltak. A nagy történés az a folyamat volt, ami az emberek Földről történő elköltézését jelenti, ez mondjuk úgy a fizikai szint. A másik nagy történés meg hogy az emberek általában, de konkrétan úgy, hogy bizonyos személyekben tudatosodik valami, szal mint pszichológiai csoport megtanulnak valamit. Ez a mondjuk úgy szellemi szint, konkrétan a szolidaritás fontossága és az elvont és személyes IGAZSÁGÉRT való kiállás.
A film szépsége nem abban rejlett, hogy ezt a lényeget szájbarágósan elmondták, és az egyes szereplők a való élethez képest valószínűtlenül tudatosan mentek ebbe az irányba. Hanem hogy az egyes szerepek, szereplők öntudatlanul, mindíg a maguk kis világában maradva, és csak néha a jelképeken keresztül meglátva a nagy egészet hajtották végre a nekik rendelt kis feladatot. A végső nagy szépséget pedig az adta, ahogy a végén kitűnt, hogy az egyes külön külön megformált életek milyen precízen óramű pontossággal kapcsolódnak egységgé. Aki ezt felfogta, az megértette a saját életének a perspektíváját és annak mondott valamt a film.
Aki meg nem az a nagy átfogó tudatos logikát, a megoldást hiányolta belőle és nem értette meg azt, hogy ilyen logika valójában nincs is, sem a filmen sem az életben, ennek ellenére mindkettő működik.
;)
#25