• Irasidus
    #101
    A középkor nem egységes valami, időben és helyenként is változó körülmények és felfogás jellemezték. A középkor kronológiája csak az iskolában olyan tiszta és egyértelmű határvonal, a történészek kissé másképpen látják. Az egyik helyen már javában dúlt a felvilágosodás, addig máshol, például Magyarországon középkori állapotok voltak, ezért lehetséges, hogy nálunk még akkor is volt boszorkányégetés. Természetesen a középkorban is volt lassú fejlődés, és tudomány - de ennek ellenére a babona és hit volt a kor uralkodó szemlélete. Vagyis mindkettő igaz, az egyik ember tudós volt, a másik meg inkvizítor, egy időben. És a tudós perek? Azok főként politikai de vallási és tudományos okok bonyolult szövevényével magyarázható, illetve magával a meghurcolt ember személyiségével is. Az nem igaz, hogy egyszerűen csak tudományos személetükért üldözték az embereket, az sokszor egy jó ürügy volt, de persze az sem igaz, hogy ennek nem volt része ebben. Tisztában vagyok vele mert Galileiből írtam az egyik szakdolgozatomat. Abban a perben aztán minden volt, sőt bizonyos szinten még jogos is volt, a történet soha nem jellemezhető egyszerűen, ti se tegyétek. Sajnos mások is ennek leginkább politikai oknak köszönhették a máglyahalált, amiben az egyháznak ás világi hatalomnak is szerepe volt, hiszen a hatalomról és vagyonról volt szó. Szerintem ezzel zárjuk le a vitát.