• mizar1
    #49
    Mondom, én nem hiszek abban hogy a széndioxid okozza a klímaváltozást. Azt még inkább kétlem, hogy az ember miatt változna a klíma. Ami a hőmérséklet adatokat illeti, egyre több utat építünk, és egyre több autó mászkál rajtuk, amelyek melegítik a mérőállomások környezetét. Valaki egyszer kiszámolhatná, hogy csak a budapesti autóforgalom mennyi hőt termel, és mennyi jut el ebből a Budai hegyek mérőállomásáig. A több lakóház hőkibocsátását is hozzá kellene adni. Az északi félteke gleccserei olvadoznak, és előbukkannak tízezer évvel ezelőtti leletek, amikor emberek mászkáltak ott, mert akkor még gleccser sem volt ott, tehát jóval melegebb volt mint most. Az akkori emberiség pedig igazán nem vádolható klíma befolyásolással.
    Szóval én szkeptikus vagyok. Persze jót tett az emberiségnek, hogy magát és a széndioxidot tartja bűnösnek, így legalább szűrőket raktunk a gyárkéményekre, meg az autóinkra, mert már tényleg fulladoztunk. No meg Magyarországnak bevételt jelent a széndioxid kvóta eladás, lévén gyakorlatilag leállt az ipari termelésünk, legalább valamit javít a politikusok által okozott károkon.
    Visszatérve: -szerintem a Föld visszaszabályoz a következő években. Most vagyunk túl a Napfoltmaximumon, a Föld ezt is leköveti majd.
    Arról is kevesen beszélnek, hogy van egy kb. nyolcvan éves ciklus is, nem csak ez a 11 éves. Ezért most nagyjából olyan az időjárás mint nyolcvan évvel ezelőtt. Persze arra már senki nem emlékszik.
    Utoljára szerkesztette: mizar1, 2015.01.29. 18:13:24