Irasidus#16
Azt, hogy hogyan néz ki nemrég derült ki és még most sem tutibiztos. A sokkarú spirálgalaxisunkról most derült ki néhány éve hogy elsősorban 2 karú nem olyan mint teszemfel 20 éve hitték.”
Itt három dolog is hibádzik. A tudományban semmi sem tutibiztos, csak nem tesszük hozzá, hogy jelenlegi tudásunk szerint. Nyilvánvalóan fejlődik a topográfia is, így már egy akármilyen térképészetben használt atlasz sem olyan mint 20 éve, és itt van a bibib. A változás nem olyan mérvű mint ebben a mondatban sugallod. A galaxisok osztályozása - mint minden emberi skatulyázás – nem mentes a szubjektivitástól, így az osztályozás is változott a 20 év során, és alosztályok, és azok alosztályai születtek. A küllő ami végig fut a galaxis centrumán és abból ágaznak ki a karok, az nem kar, tehát nem kéktarú, hanem küllős. Ma már nem olyan egyszerű megállapítani egy galaxisról, hogy milyen osztályba tartozik (mert rejtett struktúrákat is figyelembe kell venni). Tehát az osztályozás és amit valójában látunk nem teljesen ugyanaz, főleg, ha küllők igencsak megbújnak, mint a Tejútrendszer esetében. De ha jól emlékszem ezt már említettem neked, így nem értem miért hozod fel még egyszer...