• lamer the true
    #26
    A dolog egyszerűbb, mint hinnénk.

    Bármilyen hihetetlen régen simán elvetettek mindent, majd beszedték, ami termett.

    Volt olyan, hogy ez-az lezabálta, tönkretette a termés egy részét. De ha okos volt az illető ezt belekalkulálta a vetésnél és ennyi. Nem, hogy a családnak, de még a városi semmirekellőknek is jutott belőle eladásra. Ha meg katasztrófa jött kapott a többiektől.

    Ez bizony elég sokáig működött.

    Illetve működik ma is.

    Én nem sokat értek a kertészkedéshez, de a mama ragaszkodik a kerthez.

    Szóval tavasszal kimegyek, elvetem a magokat, néha meggazolom, ami elég szar meló nyáron, de a lényeg, hogy a végén ott a friss cucc a kertben. Semmi permet, vagy egyéb okosság. Ha a fele megmarad, az is bőven elég egész évre. Paradicsom szakadásig, kukorica, bab, borsó, gyümölcsök stb. bőven.

    Ráadásul régebben mindennek a magját az első termésekből eltették és nem is kellett vásárolni. Mivel a papa helyett a pestre szakadt unoka csinálja (azaz én), így ezzel nem babrálok, inkább megveszem. Sajnos sokszor szar magokat értsd több éveset is eladnak, de még így is kikel egy csomó.

    Hogy mi manapság a probléma ezzel?

    Túl sokan lettünk. (Nem Európában ugyan de ez nem számít a kapitalizmusban lásd alább.)

    A termőföldek mérete viszont inkább csökken. Hülyét tudok kapni, mikor ipari létesítményeket építenek tökéletes termőföldekre. Ezzel örökre megfosztva azt az élelem termelés lehetőségétől. Az ipari komplexum, meg megy amíg adómentes vagy támogatása van, aztán viszlát irány Románia, vagy Kína, India.

    Szóval a növekvő populáció miatt egyre többet kell kisajtolni az adott földterületről.

    Tehát ahogy jó emberi szokás szerint szoktuk, nem a probléma forrását kezeljük, azaz a túl méretes populációt, hanem egyre kétségbeesettebben próbálunk egy szar rendszert életben tartani, hogy az elérje egy tökéletesen szar rendszer szintjét.

    Azaz folyamatosan GDP növekedésről, meg születésszám növekedésről, vagy annak szükségességéről beszélünk tekintet nélkül, hogy hová fog mindez vezetni.

    Ezért hát elkezdtük a földeket mindenféle vegyszerekkel kezelni, műtrágyázni, és igen gmo termékeket vetni, ami elvileg a vegyszerezést váltaná ki, tehát alapból MÉRGEZETT!

    Ez pedig csak a jéghegy csúcsa az élelmiszer iparban. Ha látnád mi megy az üzemi állattartásban, hogy hová lehet az embereknek süllyedni azért, hogy olcsón ehessünk husit, nos, lehet többé szégyellned kéne magad.

    Vagy a fennen hirdetett természetes színezék alatt bizony ne lepődj meg ha az éppen egy afrikai poloska, aminek a színe pont megfelelő.

    A fent említettek miért érintenek mindenkit a bolygón?

    Egy globális világban élünk. A jó minőségű ételeket azok ehetik, akik maguknak megtermelik, vagy akinek van pénze azt megfizetni. A magyar gazda bizony már nem lovaskocsival viszi a termést a város piacára. De nem ám. A mega gazdák kiexportálják az országból a prémium (ford: öregapád, esetleg apád ezt ette) termékeket annak, aki a legtöbbet fizeti érte. Neked meg barátom jut a ködös silány német répa, stb ehetetlen, íztelen, 2. vagy 3. osztályú növényi valami.

    Amíg a populáció növekszik, addig az élelem is drágul, a természetes fajta hiánya vagy megfizethetetlensége esetén pótlékra cserélendő a tömegek számára (reggeli ital és társai).

    Ezért hiába élsz egy fantasztikus lehetőségekkel megáldott ország területén. Mivel komolyabb földed nincs, de frankó telefonod, illetve egyéb felesleges baromságod annál inkább, így vajmi kevés beleszólásod van az ételek (vagy bármi más) dolgába.

    Egyszerűen szólva a dolgok csak rosszabbak lesznek.

    Persze lehet, hogy eljön az utópia, vagy a z ufók, esetleg nyersz a lottón, de ne áltasd magad ;)

    Remélem azért még van kedved élni :)