Tippek egy világ végére
-
ISSUxChaos #55 Én az első két ponttal nem értek egyet, ugyanis rajtat kívül még sok 100 embernek is az első útja a fegyverbolt. Amennyiben nem te érsz oda elsőként, úgy nem csak a már meglévő zombikkal kell szembe nézned, hanem a már ott tartózkodó és komoly fegyverzettel rendelkező emberekkel is. Jó dolog is lehet, mert ha barátságosak és számít nekik minden ember élet, akkor segítenek, de ha megalomániás és/vagy csak saját magukra gondolókkal futsz össze, akkor bizony lehet hogy szépen lábon lőnek és élő csaliként odavetnek a zombiknak hogy ők addig leléphessenek.
Továbbá én kerülném a városok/települések forgalmasabb csomópontjait/tereit metró/vasút állomásait és a nagy bevásárló központokat valamint a kivezető autópályákat/főút vonalakat. A fent említett helyeken rengeteg ember fordul meg és ha akkor tör ki a káosz, akkor vagy azért maradnak sokan egy helyen mert úgy gondolják nagy tömegben biztonságban vannak, vagy azért mert ők is ellátmányt akarnak beszerezni, vagy mert épp próbálnak menekülni. Az ott lévő ember tömeg vagy csontra fosztja az épületet és akkor hiába mentél, vagy már nem volt idejük kifosztani de cserébe mind zombi lett, akkor meg csak bajba kerülhetsz ott.
Az én stratégiám az az, hogy elkerülni az ember tömeget, ezért spuri a külváros peremére, azon részére ahonnan max. egy kis út vezet ki a szabadba, ott kialakítani egy védhető helyet és a környező házakat átkutatni, biztos hogy találok élelmet és használható fegyvert vagy annak való alkatrészt/alapanyagot továbbá ha találkozok is zombikkal, azok nem hordányian lesznek így könnyebb elbánni velük vagy elmenekülni.