• NEXUS6
    #4
    Az állami űrügynökségek eddig sem gyártottak űrhajót. Kiírtak egy pályázatot, majd a legjobb ajánlatot tevővel legyártatták.

    A nagy repülős cégeknek azonban az űrhajózás ugyan úgy kisipari meló, mint a kis cégeknek. Csak a nagy cégek ráraknak egyéb költségeket is (ha már állami megrendelés ugye, az államot mindenki feji).
    Ezt a nagyvállalatok soxor monopol pozícióból való dirigálását, először irreális árajánlattal megnyerést, majd határidő csúszással a csillagokig feltornázni az árral, és egyéb nyalánkságokkal megtűzdelt, nem hatékony rendszert törte meg a NASA, amikor a kis cégeknek adott lehetőséget.

    A nagy cég is simán megtudta volna csinálni, ha a pályázat megnyerése és teljesítése és nem pedig az állam minél inkább megfejése lenne a cél. Minekután látták, hogy az állam adott feladatra ennyit ad és nem többet, gyak hagyták a kicsiket érvényesülni.