Killing Floor 2
  • Árnyvadász
    #33
    Az első Killing Floor nagyon tetszett. Aztán a L4D átvette a helyét, de így is sikerült beletennem 40-50 órát. Ezt a részt kíváncsian vártam, de nem mertem megvenni, mivel a korai hozzáférés 3 pályája és egyetlen játékmód valahogy nekem kevésnek hatott. Hétvégén ránéztem a csúnya verzióra és elképedve néztem mi ez a fos. Béna, lassú mozgás, tré grafika és a többi. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, toltam egyre és egyre többször, míg végül úgy voltam vele, elég ebből a fejlődés nélküli egyjátékos verzióból, megveszem az eredetit.

    Nem cifrázom: Geci jó a játék. Hiába csak 3 pálya, egyik sem unalmas és remekül lehet benne fejlődni. Vasárnap estére már lvl 7 medic, lvl 5 support, lvl 3 commando és lvl 2 berserker-em lett. Észre se venni, de eszi az időt, mint a fene. Elég hosszú egy menet, pláne ha a leghosszabb 10 hullámosra megyek és a végső boss is rohadt kemény. Az első 6-7 alkalommal egyszer sem éltem túl, aztán már volt mikor én lőttem szét a végén, vagy sikerült a túlélők táborába maradni. Már ha sikerült eljutni odáig.

    Azt olvastam, meg mondták többen is mikrofonba, hogy olyankor felesleges lőni, ha elkap valakit, mert nem lehet megsebezni. Ez úgy tűnik igaz. Ilyenkor ráadásul nagyon szépen vissza regenerálódik. Elszívja az elkapott játékostól az életerejét.

    A belassított idővel meg ezzel a szuper sebzésmodellel parádés látni a csonkolásokat. Volt amikor szétlőttem egy zombit, szállt széjjel a teste és után még a lassítás alatt berobbant egy gránát is és még az is szakított rajta tovább. Közben a golyók lassítva, teljesen kivehető röppályán szálltak, fröccsent a vér, bél aztán ez beterítette a textúrákat. Állat.

    Zavart viszont, hogy ha nagyon eseménydús a csata, minden tiszta vér már, akkor időnként eléggé belassul a játék, jó lenne ezen még optimalizálni valahogy, mert sakkozni kell a beállításokkal, hogy ez ne jöjjön elő. És bár a szervereken elég jó pingek vannak, feltűnt, hogy ettől függetlenül azért időnként akad némi lag spike.

    A normál fokozat az elején még kihívás volt, később fejlődve már nem annyira, csak ha kevesen voltunk. Ketten például igazi kihívás a boss harcig eljutni. A leginkább halálos esetek, mikor a láncfűrészes zombi durván lesebez, vagy amikor beszorultam valahova és képtelen voltam kitörni. Hard fokozat az pont megfelelő, észnél kell lenni a legnehezebbnél meg elég egy apró hiba és ott a vége a bulinak.

    Vadnokedli: Ott nem jellemző, csak ritkán, mivel még kell fejlődni a karakterekkel. Oda legalább lvl 10 felett érdemes bemenni. Ha majd meglesz, akkor részemről ok.