Vol Jin#59
Hogy a francba ne lenne ismeretem a magyarok vallásáról. Egyistenhitünk volt, ezért nem maradt fent a mitológiánk, mint a germánoknak, görögöknek, egyiptomiaknak. Feltehetőleg az Estan hettita napisten hitvilágát vettük át és ebből ered az Isten szavunk.
Mellesleg a zsidók a rivális népek főisteneit kiáltották ki gonosznak, és a Sátán Estan napisten neve. Ugye csak a mássalhangzókat írták le. Ugyanezt tették Báál-Zebúb főniciai istennel is Bel-Zebub, A Babiloni eredetű Liciferrel, bár ők királyok voltak, pontosabban a királyok jelzői, ami ugye abban a korban nem mindig volt szétválasztva, mivel a királyok isteni eredetánek tartották magukat.
Összefoglalva Estan napisten hitét vettük át, ahol már lejátszódott a monoteista folyamat, azaz egyistenhit volt. Ezt az istent kiáltották ki Sátánnak a zsidók. Meg még sok másikat is, ezért van olyan sok neve.
Ahol elindultak az egyistenhit felé, ott a szomszédos isteneket tagadni kellett, és törvényszerű, ha lefokozták azokat gonosz lényekké.
Szóval a mi isten szavunk azonos Estan napistennel, ami egyben Sátán is, de tulakdonképpen azonos a zsidók istenével is, csak azért az az uralkodó most, mert a római birodalom a zsidó istent vette át. Valójában ugyanaz a mozgalom indult el párhuzamosan sok helyen, és a sok istenből álló vallások elindultak az egyistenhit felé.
Ezért nem volt nekünk sok istenes mitológiánk, mert már rég egyistenhitűek voltunk, ami tökéletesen egybevágott a keresztény istenképpel. Mi csak csatlakoztunk a katolikus egyházhoz, de a kereszténységet már a bizánciaktól átvettük, ami nem volt nagy ügy, hiszen már amúgyis monoteisták voltunk. A korona pedig azért áll két részből, mert a bizáncira rábarkácsoltak egy pótlást, hogy a rümai katolicizmushoz való csatlakozásunk kifejezzük.