• Shiny Copperpot
    #22
    8. Definíció burnyák, ez tetszik :) Tényleg az vagyok, főleg, ha vitázok valakivel, és úgy érzem nem, vagy nem teljesen ugyanarról beszélünk. Amúgy ott van (egyfajta, általam megfogalmazott) definíció: "Szóval szerintem inkább idegeket akartál borzolni, meg vitát provokálni". A többit magad is elmondtad: csalódtál, és úgy állsz bosszút, hogy szapulod a rendszert, ahol csak éred. Ezt én meg tudom érteni (ha valaki még olvassa, az megítéli maga), csak ha már így teszel, fegyverkezz fel rendesen: olyan hibákra mutass rá, amiket tényleg hibák, reprodukálhatók és a felhasználók széles rétegét érintik. Ne általánosíts a saját tapasztalataid alapján, és főleg, ne írj le olyat, ami nem igaz. Eszembe se jutott volna leállni veled kardozni, ha pl. csak az USB tetheringgel, vagy a kevés app-pal, vagy mondjuk azt írod, hogy neked hiányzik a színkeverő a színbeállításoknál.

    8/2. Lehet, hogy itt is lébecol 1-2 "hivatalos MS képviselő" (az milyen? és mi köze van a WP platformhoz?), viszont ha tényleg a hibákra akarod felhívni a figyelmet, és szeretnéd, hogy a kritikád azokhoz is elkerüljön, akit érint, akkor az célszerű a megfelelő helyeken tenni, nem pedig egy "világvégi" site "világvégi" fórumában.

    2. Gyenge poén volt arra célozva, hogy nem volt 1. pont.
    Az appok - én úgy tapasztalom, hogy - elég sokat fejlődtek, ahogy a fejlesztői bázis is tapasztalatot gyűjtött és bővült. Sokat segítettek a multiplatform fejlesztőeszközök is. A store mérete szerintem még mindig töredéke a play áruháznak, ezért nincs 3000 alternatíva, de szinte mindenre akad már pár eltérő megoldás (más app).

    4. Hát, ha mindenáron magadra akarod húzni, én biztos nem állok ellen, de én nem gondollak hülyének amiatt, mert nem tetszik egy koncepció. Megint olyanra panaszkodsz, ami nem igazán vág bele az eredeti Metro elképzelésbe. A Word vs Notepad hasonlatod is sántít, mert két teljesen más feladatra való szoftvert hasonlítasz össze. Pl. sok sikert a Word-ben való script íráshoz... (nem lehetetlen, csak izé...) És a Word használata leginkább azért kell mindenkinek, mert mindenki más azt használja, és a dokumentum formátuma elég zárt. Ezenkívül - hasonlóan a böngészőkhöz - a Windows az Office-nak lejt (máshogy tölti be, bizonyos modulokat pre-cache-el, mivel az oprendszer részei is), szemben a konkurens termékekkel, pl. OpenOffice. Szóval azért jobb és elterjedtebb az MS Office, mert neki lejt a pálya, volt anno egy agresszív terjeszkedési politikája, és most mindenkinek az van, tehát ha kommunikálni akarsz másokkal többé-kevésbé rá vagy kényszerítve az MS Office használatára, ha tetszik, ha nem.
    Természetesen nem akarom elvitatni a rengeteg munkát, ami az Office mögött van, mind a fejlesztés, mind a marketing terén. Az Office egy nagyon jó termék. Csak azon a piacon az MS van abban a helyzetben, mint a Google a mobil oprendszer piacon. Érdekes, hogy nekem ott sem tetszik az egyeduralom, neked meg ott is... :) Az MS-nek egyébként ott (is) fel kell kötnie a gatyát, mert elég potens kihívók vannak a láthatáron.

    5. Hmm... az egész pontot ajánlom valami Linuxos arcnak mondd el, körbe fog röhögni. Szerintem amúgy néha érdemes a dolgok hátterét is feszegetni, mert úgy lehet igazán megalapozott véleményt mondani mások tevékenységéről. Ezért én általában nem csak ki szoktam próbálni a dolgokat, hanem utána járok a sztorijuknak is, ha valamiért az érdekesnek tűnik.

    5/2. A színezés kérdését aláírom, el nem tudom képzelni, hogy mi a retekér' nem lehetett odatenni egy RGB színkeverőt. De amúgy elég meredeknek tartom azt az elgondolást, hogy "nem testreszabható". Könyörgöm, az egész start képernyő a testreszabásról szól. Olyan dolgokat teszel ki amiket akarsz, nagyjából úgy, ahogy akarod. Ja, a csempéket csak a helyükre lehet illeszteni, de a színen kívül ez az egyetlen megkötés. Az appok pedig azt írnak-rajzolnak a csempéjükre, amit akarnak. Tehát nagyon informatív is lehet a rendszer. A háttérkép nekem baromira nem hiányzik egy menüben, rontja az áttekinthetőséget, meg rendszerint a desktop háttérnek is a sima feketét állítom be (fehérnek meg sárgát, de ez most mindegy :) ) - de ezt is elfogadom korlátozásként, azzal a kiegészítéssel, hogy szerencsére(?) kisírták a userek, tehát lesz (és olyan megvalósítást is láttam, ami nagyon menőnek tűnik: http://www.wpcentral.com/windows-phone-81-backgrounds-start-screen - most azt hagyjuk, hogy a kép megválasztása nem volt túl szerencsés, valamint azt, hogy mi lesz a szép háttérrel, ha a fejlesztő - ne adj, Isten - egy játék főhősét akarja kirakni a az appja csempéjére... :) ). A méretezésében talán nem mentem volna el addig, ameddig az MS (asszem egy normál csempe 2 sor / 3 oszlopban lesz osztható a 8.1-ben), mert a WP8 szintű megvalósítással elégedett vagyok, és nem biztos, hogy a sok mütyűr helyre áttekinthetően be lehet szórni a csempéket, valamint a fejlesztőkre ez többletterhet ró - már ha ki akarják rendesen használni.

    A végére idézetek: "Én ezét nem is mondtam soha, hogy senki ne vegyen WP-t. Én csak azt mondom, hogy előtte PRÓBÁLJA KI!" Ööö... ez konkrétan most hangzott el először. De egyetértünk: "Ha tetszik neki, akkor vegye meg, de ne dőljön be a kamu hypnak" ... és ez mindenre igaz! :)

    Nos, összefoglalva (mert már több tízezer forintot elvitázgattunk :) ): volt egy csalódásod, ennek kompenzálásaként alap nélkül kritizáltad a csalódásod által kiváltott gyűlöleted tárgyát (helló, pszichológia! :) ), nekem meg ez nem tetszett, és lépre mentem. My bad, többet nem fog előfordulni.