A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
  • Tetsuo
    #7306
    https://deutsch.rt.com/international/38131-massenmorderin-hillary-clinton/

    „Tényfeltárás: Hillary Clinton a felelős a szaringáz titkos hadműveletért és ezernél több szíriai haláláért” címmel a globális orosz televízió német nyelvű portálja arról számol be, hogy a nemzetközi hírű, több újságírói díjjal kitüntetett Seymour Hersh tényfeltáró újságíró beható kutatási munkája alapján kijelentette: az amerikai elnökségre pályázó Hillary Clinton felel azért a 2012-ben megkezdett titkos hadműveletért, amelyben a líbiai mérgesgáz állományból a CIA segítségével Szíriába csempésztek szarin gázt, és ott azt az iszlamista lázadók vetették be. Később a gáztámadásal az Asszad-rezsimet vádolták és annak az Egyesült Államok katonai beavatkozásának ürügyéül kellett volna szolgálnia. A támadást a Szaúd-Arábia, Katar és Törökország által támogatott Al-Nuszra Front – az al-Kaida utódszervezete – hajtotta végre 2013. augusztus 21-én a szíriai Guta városa ellen. 1200 szíriai, köztük gyerek és nő, halt meg iszonyatos kínok között. Az amerikai és európai neokon háborús körök azonnal azon örvendeztek, hogy Asszad szíriai elnök átlépte az Obama elnök által meghúzott, úgynevezett vörös vonalat és hogy jöhet a katonai beavatkozás.