A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
-
#6756
..."Nyilván nem érdekeltek maguk a migránsok, akik azonban inkább csak elszenvedői, nem pedig okozói a befogadás képmutató európai politikájának. Elszenvedői annak, hogy az európai politikai elit képtelen azt az üzenetet egyenesen kimondani és továbbközvetíteni, hogy Európa megtelt. Ezzel ugyanis azonnal százezreket sikerülne lebeszélni az útnak indulásról. Ehelyett a már útra keltek Európába érkezését akarja megnehezíteni. Mint egy lelketlen tervhivatal: »Most kicsit sokan jöttek, intézzétek el a végeken, hogy kisebb legyen a berlini bevándorlási hivatal ajtaján bekopogók száma!«. És mindezt a nyitott kapuk politikájának álcájában. Több tízezer embert – az ott élőket és az érkezőket – kényszerítve elviselhetetlen körülmények közé szerte a Balkánon. Ahelyett, hogy tisztán és világosan beszélnének, hogy ne is induljon senki útnak. Nem esik jól az embernek ezt a képmutatást látni.”
Ez jó megfogalmazás.